Kiraboltak, majd a Kaposba löktek egy gyereket

Vágólapra másolva!
Még májusban támadtak meg egy gyereket Kaposváron, az egyik elkövető ellen most emeltek vádat.
Vágólapra másolva!

Rablás miatt emelt vádat egy 15 éves kaposvári fiú ellen a kaposvári ügyészség - írja a Sonline.hu szombaton. A vádlott és ismeretlen társa május 17-én délután szúrták ki a megyeszékhelyen sétáló és közben mobiltelefonáló gyereket, majd követni kezdték, hogy elvegyék a készülékét.

Amikor utolérték, hátracsavarták a kezeit, a 15 éves rabló pedig kitépte a kezéből a mobilt, majd a gyereket a Kapos folyóba lökték és elmenekültek a helyszínről. A tárgyalására előzetesben váró rablóval szemben javítóintézeti nevelést javasolt az ügyészség a vádiratban.