A szavazók szállításáról szóló plakát is kampánycsendsértés

Vágólapra másolva!
A törvényszék szóvivője szerint a Sikátorpusztán kihelyezett, az ott lakókat a fótligeti szavazóhelyiségbe való szállításra felhívó plakát elég volt ahhoz, hogy a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap a fóti választási eljárás teljes megismétléséről döntsön.
Vágólapra másolva!

A Pest megyei városban elölről kell kezdeni az egész választást, vagyis teljes egészében meg kell ismételni nemcsak a november 24-ei szavazást, hanem az egész választási eljárást. Ez azt jelenti, hogy a választói névjegyzék összeállításától kezdve az ajánlószelvények gyűjtésén és a jelöltállításon keresztül ismét végig kell menni a teljes folyamaton.

A területi választási bizottság határozatait megfellebbezve vasárnapig két felülvizsgálati kérelem érkezett a bírósághoz, mindkettő magánszemélyektől. Az egyik a plakátolást, a másik az ajánlószelvényeken feltüntetett jelölti támogatók nem egyértelmű voltát (főképp a baloldali összefogás esetében) kifogásolta, valamint szintén a sikátorpusztai plakátot. Mindkét esetben a választás eredményének megsemmisítését kérték.

A bírói tanács az ajánlószelvényekkel kapcsolatos beadványt elutasította, ám a plakát kihelyezését kampánycsendsértésnek minősítette. Mivel a bíróság a felülvizsgálati kérelmeket megvizsgálva jogszabálysértést állapított meg, a két beadványra válaszul két végzésében a választási eljárás megismétléséről döntött ˜– magyarázta Koszta János.

A bíróság a plakát kihelyezését már önmagában is kampánycsendsértőnek találta, a felróhatóságot, vagyis azt, hogy például ki a plakátoló, nem vizsgálták – tette hozzá.

Egy harmadik felülvizsgálati kérelem is érkezett a törvényszékre láncszavazás gyanúja miatt, szintén egy magánszemélytől. A panaszos – arra hivatkozva, hogy az első két felülvizsgálati kérelem miatt már elrendelték a választási eljárás megismétlését – okafogyottság miatt visszavonta kérelmét, így a bíróság megszüntette az eljárást – mondta Koszta János.

A 19 ezer lakosú Fóton azért kellett időközi polgármester- és képviselő-választást kiírni, mert a korábbi polgármester, a fideszes Cselőtei Erzsébet szeptemberben mind a polgármesteri posztjáról, mind az 1-es számú egyéni választókerületben szerzett mandátumáról lemondott.

A 29,1 százalékos részvétel mellett lezajlott szavazáson az öt polgármesterjelölt közül az ellenzéki összefogás színeiben induló Takács István kapta a legtöbb, 1116 szavazatot (25 százalék), így a nem hivatalos végeredmény szerint ő lett Fót új polgármestere. Az 1-es számú választókerületben tartott időközi képviselő-választás nem jogerős eredményeként a nyolc jelölt közül a független Varga József Csongor nyerte el a mandátumot.

A voksolás tisztaságát több tucat panaszban kérdőjelezték meg, kifogás érkezett a helyi választási bizottsághoz, ezek közül egy eset, a választók szervezett szállításának gyanúja miatt tett feljelentést a testület, valamint a Jobbik múlt hét hétfőn a járási ügyészségen.

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy még egy feljelentés érkezett egy magánszemélytől, aki láncszavazásra hivatkozott. A főügyészség a választás rendje elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt mindkét ügyben nyomozást rendelt el, amelyet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytat le – tette hozzá.