Újra keresni kezdték Balla Irma gyilkosát

Vágólapra másolva!
Újra nyomozni kezdett a rendőrség Balla Irma gyilkosa után. A fideszes képviselőt hat éve ölték meg, de a tettes eddig nem került elő. Most kiemelt ügyként kezeli egy nyomozócsoport.
Vágólapra másolva!

Ismét nyomoz a Debreceni Ítélőtábla által jogerősen lezárt Balla Irma-ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság - írja a Magyar Nemzet.

A fideszes önkormányzati képviselő 2007-ben történt meggyilkolásával korábban a fiát gyanúsították, ám Schönstein Sándort idén szeptemberben jogerősen felmentették. A lap írása szerint a Balla-Irma ügyön dolgozik az Országos Rendőr-főkapitányság új szervezeti egysége, a Bűnügyi Főigazgatóságon idén januárban életre hívott kiemelt életellenes ügyekét felderítő főosztály, amely életellenes bűncselekményekben, valamint gyanús eltűnések miatt folytat büntetőeljárásokat.

Az ORFK kommunikációs szolgálata a lappal közölte: céljuk az ismeretlen elkövető felkutatása.

A Magyar Nemzet szerint a nyomozók elkérték a korábban lefoglalt, majd a bíróság által a hozzátartozóknak kiadott bűnjeleket, mert indoklásuk szerint "a nyomozás keretében szükséges és indokolt a lefoglalt tárgyak ismételt áttekintése". A nyomozók azzal kérték el a családtól a bűnjeleket, hogy Budapesten is meg akarják vizsgálni, nem siklott-e át nyomokon a korábbi vizsgálat.

Az ügyben egyelőre nincs új gyanúsított.