Rogán: Januárban jöhet a harmadik rezsicsökkentés

Vágólapra másolva!
Hiába volt már kettő, még mindig túl magasak a rezsik.
Vágólapra másolva!

Januárban dönthet a Fidesz-frakció a harmadik rezsicsökkentésről - mondta Rogán Antal frakcióvezető a HírTV P8 című műsorában szombat este. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy újabb, harmadik rezsicsökkentést tervez a Fidesz, azon már dolgozik a frakcióvezető.

Rogán Antal véleménye szerint a harmadik rezsicsökkentés megvalósítható, és kifejtette: az elmúlt egy év díjcsökkentése ellenére még mindig az európai átlag feletti Magyarországon az átlagos rezsiköltségek mértéke a jövedelemhez képest. A harmadik rezsicsökkentés célja, hogy a rezsidíjak megközelítsék az európai átlagot, azt vizsgálják, hogy megtudják-e tenni ezt egy lépésben.

Rogán szerint a menetrend az lesz, hogy hétfőn tájékoztatja a frakciót a harmadik rezsicsökkentésről, és a pontos számok kialakítására létrehoznak egy munkacsoportot is, amelyet ő vezet, tagja lesz Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője is. A munkacsoport ülésére meghívják Dorkota Lajost, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökét is, mert vannak kérdéseik a számokat illetően.

Rogán Antal azt mondta, a munkacsoport álláspontjának kialakítása után a Fidesz-frakció január elején, évadnyitó ülésén dönthet a harmadik rezsicsökkentésről.

A Kúria devizahitelekkel összefüggő jogegységi döntésével összefüggésben Rogán Antal közölte, hogy három alapvető kérdésben várják a legfelsőbb bírói fórum állásfoglalását. Ezek között említette azt, hogy devizahitel-e a devizahitel, azaz érvényesíthető-e az árfolyamkockázat, továbbá szeretnék tudni, hogyan értékeli a Kúria az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét, valamint az árfolyamrés kérdését. Ezekben a kérdésekben világos jogegységi útmutatásra van szükség, de a Kúria döntése nem jelenti azt, hogy az emberek bármit visszakapnak. A Kúria világos döntése esetén a parlamentnek kell cselekednie - mondta Rogán. Szerinte a Kúria várhatóan több lépcsőben hoz majd döntést, a végleges álláspontjának kialakítását március végére, április elejére várják.