Vádat emeltek a ceglédi egyenruhás masírozók ellen

Vágólapra másolva!
Tavaly egy sötét ruhás csoport masírozott fenyegetően fel-alá Cegléd romák lakta utcáiban. Most vádat emeltek ellenük, de azok ellen a roma férfiak ellen is, akik ütőkkel, kaszákkal felfegyverkezve a felvonulókra támadtak és elkergették őket.
Vágólapra másolva!

Közösség tagja elleni erőszakkal, illetve garázdasággal vádol az ügyészség 20 embert, akik a vádirat szerint részesei voltak tavaly augusztusban a ceglédi, romák lakta városrészben kirobbant konfliktusnak - közölte a Pest Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint 2012. augusztus 18-án este a vádlottak közül heten egy 20-30 tagú, hasonló ruházatot viselő, alakzatban együtt mozgó csoporttal vonultak Cegléden a Présház és a Puttony utcában. Közben ostort csattogtattak, petárdákat dobáltak, folyamatosan hangosan kiabáltak, cigányellenes jelszavakat és fenyegetéseket skandáltak a lakók felé. Félelmet keltett a viselkedésük.

Az ott élő roma családokból hamarosan több tucatnyian gyűltek össze: baseball-ütőkkel, kaszákkal, kapákkal és más tárgyakkal fegyverkeztek fel. Közülük 13 férfit vádolnak azzal, hogy rátámadt az utcákon masírozókra, akik végül elmenekültek.

A csoportok többi tagját nem sikerült azonosítani.

A Ceglédi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszakkal vádolja azokat, akik alakzatban masíroztak a ceglédi utcákon. A velük szemben álló, összeverődött romákat pedig csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal.

Az incidens ezzel az epizóddal nem ért véget, Cegléden nagy feszültséget keltettek az események: másnap a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai és velük szimpatizáló emberek gyűltek össze körülbelül négyszázan Cegléd külterületén. Hetven-nyolcvan rendőrre volt szükség, hogy elzárják őket a romák lakta házaktól.