Vágólapra másolva!
Vége az etikai vizsgálatnak a Demokratikus Koalíció ásotthalmi tagjával szemben, aki nyíltan a közismert szélsőjobboldali aktivista, Toroczkai László mellé állt a faluban tartott választáson. A férfi nem maradhat tovább a párt tagja.
Vágólapra másolva!

A Demokratikus Koalíció (DK) Etikai Bizottsága a mai napon lefolytatta a Márki József párttag ellen indított etikai vizsgálatot. Márki József a bizottság által neki fölajánlott meghallgatáson nem jelent meg - áll a DK közleményében.

Márki József a DK tagjaként a december 15-i ásotthalmi polgármester-választáson a nyilvánosság előtt is vállaltan Toroczkai Lászlót, a szélsőjobboldali tevékenységéről ismert aktivistát támogatta.

A közlemény szerint "Toroczkai, a 2006-os zavargások egyik fő szervezője, híveit fegyverbe szólító szereplője érdemtelen arra, hogy a Demokratikus Koalíció bármely tagja neki politikai támogatást nyújtson". Ezért az Etikai Bizottság arra jutott, hogy Márki József "a neki nyújtott támogatással oly mértékben helyezkedett szembe azokkal a szilárd elvi alapokkal, amelyeken a Demokratikus Koalíció politikája nyugszik, hogy a pártnak nem maradhat tovább tagja".

Az ásotthalmi választásról szóló cikkeinket itt olvashatja el.