Szervezett csalás külföldi állásajánlatokkal

Vágólapra másolva!
Előre elkérték a szállásdíjat, majd leléptek vele.
Vágólapra másolva!

Hat budapesti férfi ellen indult büntetőeljárás, üzletszerűen kisebb értékre elkövetett csalás gyanúja miatt. A társaság augusztus óta internetes oldalakon külföldi állásajánlatokat hirdetett, a munkára jelentkezőktől 50-80 ezer forint közötti szállásdíjat kért, végül azonban állást senki sem kapott, a pénzt pedig nem fizették vissza - közölte a Fejér megyei rendőrség.

A csoport kimondottan a bűncselekmény elkövetésére jött létre, hierarchikus szervezetként működött. Volt, akinek rábíró, felhajtó szerepe volt, és volt, akik fogadták a pénzátutalásokat. Az irányítók ügyeltek arra, hogy a regisztrált hirdetések álnéven jelenjenek meg.

A nyomozók házkutatást tartottak a gyanúsítottak lakásain, illetve az általuk használt gépkocsikban, és a bűncselekménnyel összefüggő bankkártyákat, számlakivonatokat, mobiltelefonokat és számítógépeket lefoglalták.

A gyanúsítottak közül ketten előzetes letartóztatásban vannak, a csoport vezetőjét, L. Bálint Zsolt 30 éves budapesti lakost pedig őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.