Lefejezték és leköpték a betlehemi Jézust Szentendrén

2014.01.01. 18:00

Ismeretlenek ismét meggyalázták a szentendrei evangélikus templom előtt felállított betlehemet szilveszter éjjel, közölte a Jobbik. Mint írták, a tettesek lefejezték és leköpdösték a kisded Jézus jászolban fekvő szobrát. 

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a szilveszter éjjeli esetről még senki sem tett bejelentést, ám ugyanennek a betlehemnek a december 29-ére virradóra történt megrongálása miatt már nyomoznak.

Akkor egy szentendrei lelkész értesítette a rendőrséget arról, hogy a betlehem öt figuráját összetörték. A helyi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, rongálás miatt indított eljárást az ügyben – közölte a szóvivő.

Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője és Pál Gábor szentendrei elnök emlékeztettek arra, hogy néhány héttel ezelőtt egy régi köztéri feszületet öntöttek le festékkel szintén Szentendrén, de az ország számos pontján megrongálták a Jobbik által állított adventi kettős kereszteket is.