Egymást fúrták az ároktői banda tagjai

Ároktői banda, tárgyalás, felszólalás az utolsó szó jogán
Ároktői banda, tárgyalás, felszólalás az utolsó szó jogán
Vágólapra másolva!
Elsősorban társai pocskondiázására és meghazudtolására használta fel a lehetőséget az idős emberek kirablásával vádolt ároktői banda két tagja, akik az ítélethirdetés előtt utoljára beszélhettek a bíróság előtt.
Vágólapra másolva!

Mivel a többi négy vádlott már szólt egy korábbi tárgyaláson az utolsó szó jogán, hétfőn már csak a másod- és az ötödrendű vádlott élhetett ezzel a jogával. Előttük azonban R. Elemér elsőrendű vádlott szót kért a bírótól, és papírlapokat lobogtatva azt mondta: bizonyítékok vannak a kezében, amik hatással lehetnek az eljárásra. A bíró végül egy rövid szóváltás után nem engedte, hogy ezeket kifejtse, mert nincs olyan, hogy legutolsó szó joga, R. pedig egy korábbi tárgyaláson már elmondhatta, amit akart.

M. István másodrendű vádlott azzal kezdte, hogy vegyék figyelembe, hogy az elsőrendű vádlott mindig a befolyása alatt tartotta a fiatalokat. Szerinte a bíróság nem lát tisztán ebben az ügyben, az unokatestvérei pedig mindent megtettek a bíróság előtt, hogy őt rossz színben tüntessék fel. "R. Elemér felhasználta a fiatalokat ellenem, kérem tartsák ezt az egészet szem előtt, hazugságokat állítottak rólam" – mondta.

Forrás: Tuba Zoltán - Origo

M. ezután egy követhetetlen történetet mesélt egy levelezésről, ami a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetből indult, és arról is hosszasan beszélt, hogy a többi vádlott azért akarja őt "kicsinálni", mert őszinte volt a bírósággal. A másodrendű vádlott olyan kényes kérdéseket is tisztázott, mint hogy kinek volt pontosan az élettársa a vádlottak közül egy bizonyos Tamara, és hogy kinek a beceneve "Pancsi". Nem tartja magát ártatlannak, de ő senkit nem bántott a támadások alatt, és szerinte a támadók rendszeresen italoztak, nem egyszer a bűncselekmények elkövetése közben is ittasak voltak.

"Elkövettünk egy bűncselekményt, megbuktunk vele fiúk" – M. szerint ezt kéne belátnia a vádlottak padján ülő rokonainak, nem pedig az ő vallomásait okolni, ha elítélik őket, ő pedig nem fog beismerni olyan bűncselekményt, amit az unokatestvérei követtek el. "Amíg élek, átkozom a napot, amikor szóba álltam velük" – mondta M. István, hozzátéve, hogy a bíróság döntésétől függ, hogy még ennél is jobban tönkremegy-e az élete, vagy hazatérhet a családjához. Azt is kérte a bíróságtól, hogy a rokonaitól teljesen különítsék el, szállítsák külön, és másik büntetés-végrehajtási intézetbe helyezzék, mint a többieket. Idős anyukája, négy gyereke és két unokája is belebetegedett ebbe az egész ügybe, édesanyja kétszer ideg-összeroppanást kapott, ezért méltányos ítéletet vár – fejezte be végül.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Közel egy órás beszéde után az ötödrendű vádlott, R. János is szót kapott, és egyből azzal kezdte, hogy megcáfolja M. István szavait. M. szerinte több pontban is hazudott. A férfi szerint őt és családját is fenyegetik, és őt is azért, mert az igazság mellé állt. "Ne vegye figyelembe, amit M. rólam mond, mert nem mond igazat" - kérte a bíróságtól az ötödrendű vádlott. "Én életemben háromszor, ha voltam bíróságon"- győzködte szerinte makulátlan előéletéről Cserni János bírót. Összesen két bűncselekményben ismerte el a részvételét, szerinte a náluk tartott házkutatások is eredménytelenek voltak, nem találtak rá terhelő bizonyítékot. R. is kijátszotta a család-kártyát: elmondta, hogy három kiskorú gyereke van, ezért méltányos ítéletet vár.

A bíróság most visszavonul, délután egy órakor lesz ítélethirdetés.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A hat vádlott a vádirat szerint még 2008 végén és 2009 elején támadott meg és rabolt ki főként idős embereket. Éjszakánként törtek be áldozataikhoz, maszkban támadtak rájuk, megverték őket, az értékeiket követelték, majd megkötözve otthagyták őket. Több embert brutálisan bántalmaztak, ketten bele is haltak a sérüléseikbe.

Az ügyész tényleges életfogytiglanit kért a vádlottakra, akik közül tavaly többen házi őrizetbe kerültek, ahonnan ketten meg is szöktek, emiatt az ügy még törvénymódosítást is eredményezett. November óta mind a hatan újra előzetes letartóztatásban vannak.