Mesterházy kész tárgyalni Gyurcsányról

Vágólapra másolva!
Az MSZP elnöke mindenről hajlandó tárgyalni a Demokratikus Koalícióval, de jövő hét végéig meg akar egyezni. 
Vágólapra másolva!

Az MSZP-t kampányidőszakban irányító országos választási bizottság (ovb) hétfőn felhatalmazta Mesterházy Attila pártelnököt és a szocialisták vezetőiből álló delegációt, hogy tárgyaljon az Együtt-PM-mel a korábban megkötött választási szövetség kibővítéséről.

Erről a hétfő estébe nyúló ülésről távozó Tóbiás József frakcióvezető-helyettes, Gúr Nándor alelnök és Baja Ferenc számolt be újságíróknak. Azt azonban egyikük sem árulta el, hogy mire kapott mandátumot Mesterházy Attila és az általa vezetett küldöttség. Mint mondták, csak a tárgyalások végeredményéről szeretnének beszámolni a sajtónak.

Mesterházy Attila nem nyilatkozott az újságíróknak. A pártelnök az ülés után ATV Egyenes beszéd című műsorában ugyanakkor igennel válaszolt arra, hogy a közös lista- és miniszterelnökjelölt-állítás lehetőségéről kezdik-e meg a tárgyalásokat Bajnai Gordon pártszövetségével.

Arra a kérdésre, hogy Bajnai Gordonhoz hasonlóan hajlandó-e hátralépni, lemondani a miniszterelnök-jelöltségről, az MSZP-elnök úgy válaszolt: minden opció megtárgyalására, átgondolására nyitott.

Azt is elmondta, mivel már csak három hónap van a választásokig és alig több mint egy hónap a jelöltállítás kezdetéig, az újranyitott tárgyalásokat a jövő hét végéig le kell zárni.

Mesterházy Attila közölte, készek tárgyalni a Demokratikus Koalícióval - ezt korábban is megtették -, de a DK 16 pontos programjában több olyan elem van, amellyel nem értenek egyet, így ezt a kérdést is rendezni kell.

A tárgyalások része kell, hogy legyen az is, szerepelhet-e egy közös listán Gyurcsány Ferenc - mondta a szocialista pártelnök, aki ezt sem akarta megelőlegezni.