Új lapot alapítanak Orbán hívei

Vágólapra másolva!
Kerényi Imre és Bencsik Gábor több mint száz, Fideszhez közeli, potenciális szerzőt kért fel az együttműködésre.
Vágólapra másolva!

Személyesen tartja meg csütörtökön a Magyar Krónika című havilap alakuló értekezletét Orbán Viktor – írja a Cink. Bencsik Gábor főszerkesztő és Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott több mint száz, Fideszhez közeli potenciális szerzőt kért fel a közreműködésre, a Cink úgy tudja, maga Orbán Viktor is írni fog a lapba.

A havi tízezer példány legalább felét ingyen fogják szétosztani állami vezetők, közkönyvtárak, középiskolai könyvtárak, középiskolák igazgatói, határon túli magyar iskolák és magyar intézmények, valamint hazai polgármesterek között.

A Cink által közzétett felkérő levél szerint: „A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, (…), a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is.”

A felkért szerzők között van a Heti Válasz újságírója, Stumpf András is, aki a Cinknek hétfőn azt nyilatkozta, hogy visszautasította a felkérést azzal, hogy se szándéka, se módja nincs részt venni a munkában, mert vannak olyan lapok, ahol megnyilvánulhat az általa fontosnak ítélt ügyekben.