Mesterházy szerint Gyurcsány sem lehet probléma

Vágólapra másolva!
Nem lát olyan problémát, amelyet ne lehet megoldani – mondta Mesterházy Attila arra a kérdésre, hogy Gyurcsány kaphat-e befutó helyet a baloldali pártok közös listáján.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön még csak a hivatalos tárgyalásokat előkészítő megbeszélés zajlott le, de Mesterházy Attila szerint legkésőbb a jövő hét végére lezárulnak a baloldali pártok között zajló egyeztetések – mondta az MSZP székháza előtt Mesterházy Attila csütörtök este újságíróknak.

A megbeszélésen rajta kívül az Együtt-PM részéről Bajnai Gordon, Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa, a Demokratikus Koalíciótól pedig Gyurcsány Ferenc pártelnök vett részt.

Az egyeztetést konstruktívnak és jó hangulatúnak nevezte Mesterházy Attila. Szerinte a találkozót rövid időn belül folytatni tudják a hivatalos tárgyalásokkal, de a későbbi megbeszélések időpontját nem közölte.

Csütörtökön minden kérdés "az asztalra került", de mint mondta, nem látott olyan akadályt, amely "lehetetlenné tenné a nagyon rövid időn belüli megállapodást". Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc kaphat-e befutó helyet a közös listán, azt kérte, hogy részletkérdésekre hadd ne kelljen felelnie, hozzátéve, hogy nem lát olyan problémát, amelyet ne lehetne megoldani.

Egyelőre abban az ügyben is türelmet kért, hogy az MSZP és az Együtt-PM hány képviselő-jelölti helyet ad át a DK-nak. Mint mondta, viszonylag nyugodt légkörben és nem a nagy nyilvánosság előtt szeretnék folytatni a tárgyalásokat, mert érzékeny tartalmi, formai és személyi kérdésekről van szó.