A Klik is vizsgálja a székesfehérvári diák balesetének ügyét

Vágólapra másolva!
Ha szükséges lesz, fegyelmit csak a nyomozás lezárása után indítanak.
Vágólapra másolva!

Azonnali fenntartói ellenőrzést rendelt el a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke a tankerület bevonásával a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban, ahol az intézmény aulájának harmadik emeletéről kedden leugrott egy diák. A belső hivatali vizsgálatának a célja, hogy "feltárja azokat a nevelési-oktatási szempontból szükséges további teendőket, melyekkel megelőzhetőek a hasonló tragédiák az iskolákban".

Mint írták, az ügyben a büntetőjogi felelősség megállapítása a rendőrség feladata, iskolai fegyelmi vizsgálat pedig a rendőrségi nyomozás lezárta után indítható, ha ez az eset pontos körülményeinek ismeretében szükségessé válik.

Kedden a Fejér Megyei Hírlap arról tudósított, hogy leugrott egy 17 éves diák a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola aulájának harmadik emeletéről, a fiút súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Helyszíni riportunkat itt olvashatja.