Vágólapra másolva!
18 napon belül be kell jelenteni, hol lesz önkormányzati választás.
Vágólapra másolva!

Az idén április 1-jéig lehet időközi önkormányzati választást tartani, a helyi választási bizottságoknak pedig még 18 napjuk van arra, hogy szavazást írjanak ki. A jelenlegi adatok szerint ebben az önkormányzati ciklusban még nyolc településen tartanak majd képviselő- vagy polgármester-választást.

Az önkormányzati képviselők és a polgármesterek (valamint Budapesten a főpolgármester) választásáról az alkotmány korábban úgy rendelkezett, hogy az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani, a 2011-ben elfogadott alaptörvény viszont már azt írja elő, hogy a helyi vezetőket ötévente kell megválasztani (vagyis a 2010-ben megválasztott vezetők mandátuma 2014-ben jár le, az ősszel megválasztottaké viszont már 2019-ben).

Ha azonban egy egyéni választókerületi képviselő vagy polgármester helye megüresedik, időközi választást kell tartani, ezt az ok felmerülésétől számított 30 napon belül tűzi ki az illetékes választási bizottság a mandátum megüresedésétől számított négy hónapon belülre.