Két és fél millióba kerül a legdrágább jogászképzés

Vágólapra másolva!
Jelentős különbségek vannak az egyetemek és főiskolák jogászképzéseinek árában.
Vágólapra másolva!

Nyolc egyetem indít idén osztatlan jogászképzést - írta az Eduline.hu. A legmagasabb, 260 ezres önköltséget az ELTE jogi karán kell fizetni. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 230 forint, a Károli Gáspár Református Egyetemen pedig 215 ezer forint egy szemeszter nappali képzésben.

Vidéken már jóval olcsóbban tanulhatunk jogásznak. A Debreceni Egyetemen 190 ezer, a Pécsi Tudományegyetemen 185 ezer, a Szegedi Tudományegyetemen 176 ezer, a Miskolci Egyetemen 174 ezer forint, a Széchenyi István Egyetemen pedig 165 ezer forint egy félév.

Fizetni azoknak kell a jogi képzésért, akik nem érik el a bejutáshoz szükséges 410-464 közti pontokat.