Felmentették a gázoló raliversenyzőt

Vágólapra másolva!
Éveken át felelősnek tartották a balesetért, most kiderült, hogy műszaki hiba okozta a karambolt.
Vágólapra másolva!

Hét év után ártatlannak mondta ki a bíróság azt a ralievrsenyzőt, aki Karcagon, egy belvárosi szakaszon gázolt el hét embert – írja a Blikk. Éveken át felelősnek tartották a balesetért, holott műszaki hiba okozta a karambolt.

A BMW pilótája utolsó versenyzőként indult, majd a verseny vége felé a lánckorlátot átszakítva egyenesen az út széléln álló közönség közé csapódott.

A sofőr ellen az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat.

A Blikknek a pilóta ügyvédje elmondta, megismételt eljárásban kellett az első vizsgálatok hiányosságait kiküszöbölni. A balesetről készült felvételt kockánként elemezték a szakértők, és arra jutottak, hogy a pilóta egészen a tragiksu baleset pillanatáig magabiztosan uralta a versenyautót, és nem hibázott.

A vizsálatokból kiderült az is, hogy a balesetet egy olyan ritkán fellépő, a gázpedállal kapcsolatos műszaki hiba okozta, amire a versenyző nem számíthatott. Kiderült az is, hogy a verseny szervezői korábban soha sem szerveztek a belvárosban futamot.

Az elgázoltak közül egy ember szenvedett komolyabb sérülsét, neki a sarokcsontja tört el.