Vágólapra másolva!
A férfi hétfő este rosszul lett, jelenleg eszméletlen állapotban, kórházban ápolják, valószínűleg agyvérzést kapott.
Vágólapra másolva!

Első fokon 8 év fegyházra ítélte a Dunakeszi Járásbíróság kedden azt a korábban Dunakeszin tanító férfit, akit volt tanítványaival szemben elkövetett szemérem elleni erőszakkal és kiskorúak veszélyeztetésével vádolt az ügyészség.

A férfit a pedagógus foglalkozástól végleg, a közügyektől pedig 8 évre tiltották el. A vádlott hétfő este rosszul lett, jelenleg eszméletlen állapotban, kórházban ápolják - közölte a férfi ügyvédje. Gerencsér Ferenc nem zárta ki, hogy védence agyvérzést kapott.

A bíró a volt tanárt egyebek mellett hat rendbeli szemérem elleni erőszak és 26 rendbeli kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek. A volt tanárt az egyik szemérem elleni erőszak vádja alól felmentette a bíróság.

Az első fokú ítélet szerint a szabadságvesztés időtartamába az előzetes letartóztatásban és a házi őrizetben töltött idő is beszámít. A vádlott legkorábban a büntetés négyötödének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.

Az ügyész és a vádlott védője az ítélet zártkörű indoklása után nyilatkozhat arról, hogy tudomásul veszi-e az ítéletet, vagy fellebbezést nyújt be.

Az első vádpont szerint a vádlott, aki az egyik dunakeszi általános iskola tanára volt 2006 és 2010 között a hetente tartott dramatikus órákon rendszeresen olyan feladatokat adott a felügyeletére bízott kiskorúaknak, amelyekben egymás ruhadarabjait le kellett venniük, illetve egymás testét kellett tapogatniuk.

A tanár által szervezett hévízi, sárvári, velencei, pápai kirándulásokon a szaunázásokkor meztelenül mutatkozott tanítványai előtt, a gyermekeknek a játékok során egymás előtt meztelenre, illetve félmeztelenre kellett vetkőzniük és egymást kellett simogatniuk. Hasonló feladatokat más helyszíneken is el kellett végezniük a gyerekeknek.

Egy pápai kiránduláson a tanár szájon csókolt egy kiskorú lányt, egy másik helyszínen az alvó kiskorú lányokat simogatta a férfi, másik esetben pornócsatornát nézett a gyermekekkel.

A vádirat szerint a vádlott ezzel a felügyeletére bízott kiskorúak értelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

A másik vádpont szerint az egyik kirándulás során az egyik kiskorú kislányt saját nemi vágyainak kielégítésére használta. Más esetekben olyan feladatok is voltak, ahol a gyerekeknek egymás nemi szervét kellett simogatniuk.

Kövessen minket a Facebookon is!