Lefeküdni sem hagyták a megkínzott kutyát

Vágólapra másolva!
Három ember szörnyű körülmények között tartott egy kutyát Buzsákon. Az állatot szoros lánccal kötötték ki, amit később annyira lerövidítettek, hogy a kutya már lefeküdni sem tudott. Született három kölyke, mindegyiket egy tóba dobták.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek három ember ellen azért, mert kínzással felérő módon tartottak egy nőstény keverék kutyát, és a három kölykét meg is próbálták megölni – írta közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.

Az egyik, buzsáki vádlott 2011-ben szerezte be a kutyát, amelyet aztán egy fához kikötve tartott úgy, hogy az állat nyakába a lánc és a drót belevágott. A kutyát nem oltatta be, nem féregtelenítette, élelmet és vizet csak alkalomszerűen adott neki, többször a környékbeliek adtak enni neki. A lánc annyira rövid volt, hogy a kutya menedékhelyre sem tudott elbújni a rossz idő elől, közben pedig kórosan lesoványodott.

Az első tulaj 2012-ben elzárását töltötte, ezért a kutyát rábízta ismerősére, aki hasonlóan szörnyű körülmények között tartotta az állatot, sőt, a láncot egy gumipókkal annyira lerövidítette, hogy a kutya már lefeküdni sem tudott, csak álló vagy ülő helyzetben tudott megmaradni, miközben a nyakába bevágó drót végig ott volt.

Az ebnek született három kölyke, akiket a felvigyázó odaadott egy harmadik embernek, hogy dobja őket a halastóba. Az egyik kölyök elpusztult, kettőt a környékbeliek mentettek ki. Az ügyészség a vádlottakra szabadságvesztést kért.

Kövessen minket a Facebookon is!