Hitelből keresné meg a százmilliós szajrét

Vágólapra másolva!
Lassan tíz éve altatót tett társai italába és félmilliárdot lovasított el az egykori biztonsági őr. Addig nem tud szabadulni, amíg nem ad neki valaki tízmillió forintot.
Vágólapra másolva!

2014 végén szabadulna D. János, akit a rácson túl körülbelül 400 millió forintos vagyon vár, bár állítása szerint nem tudja pontosan, hogy hol - írta a Blikk. D. azonban még lehet sokáig nem tud a pénzéhez férni, mert tízmillióval tartozik az államnak, amit börtönbüntetés formájában kell törleszteni, ha nem tud fizetni.

D. ezért valószínűleg banki hitelt fog felvenni, a lapnak nyilatkozó szakértő szerint lehet esélye, hogy kölcsönt kapjon, hiszen mindenki tudja, hogy a rendőrség máig nem találta meg a Mercedesét, amibe a százmilliókat rejtette.

D. lassan tíz évvel ezelőtt hajtott végre egy filmbe illő bűncselekményt. A Brink's miskolci kirendeltségének egykori biztonsági őreként altatót tett társai italába, kikapcsolta a biztonsági kamerákat, félmilliárd forintot az autójába pakolt, a pénz helyét téglákkal tömte ki. Thaiföldre szökött 100 millió forint valutával, egy évvel később elkapták, és hét év börtönbüntetésre ítélték.