Kilenc autó és egy katonai jármű ütközött az M0-áson

Vágólapra másolva!
Torlódnak az autók a pályán. Pest megyében az utak nagy része havas, jeges.
Vágólapra másolva!

Összesen tíz jármű ütközött össze szerda délután az M0-s autóút 58-as kilométerénél, a baleset részese volt egy katonai tehergépjármű is. A műszaki mentéshez a honvédség segítségét kérték, erre az időre minden sávot le kellett zárni - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Este 8 órakor befejeződött a műszaki mentés, és feloldották a teljes útzárat. Jelenleg egy sávon halad a forgalom.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta, hogy négy esetkocsival voltak kint a helyszínen. Egy gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett, rajta kívül négy nőt szállítottak kórházba, az egyiküket súlyos sérüléssel - tette hozzá.

A rendőrség korábban azt közölte: hét jármű ütközött össze, s egy ember sérült meg.Aztán kiderült, hogy tíz jármű csúszott össze az úton, köztük van egy mintegy negyven tonnás katonai tehergépjármű, amely nem szállított semmit..

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint nagyjából ugyanabban az időpontban egy másik baleset is történt a közelben: az M0-s 60-as kilométerénél a bal pályán egy autós szalagkorlátnak ütközött. Abban a balesetben senki sem sérült meg, de a helyszínelés és a műszaki mentés idején ott is torlódás várható.