A vesztegetéssel vádolt bírónak is jár a fizetés

Vágólapra másolva!
A bírói függetlenséget korlátozta azzal a szegedi bíróság, hogy a vesztegetéssel gyanúsított N. Norbert szegedi bíró bérét letiltotta. A bíró ugyan pert nyert munkáltatója ellen, ezt viszont később a Kúria felülbírálta. Az Alkotmánybíróság szerint ki kell fizetni N. Norbert bérét.
Vágólapra másolva!

Az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette a Kúria két munkajogi döntését egy megvádolt szegedi bíró ügyében, mert azok alaptörvény-ellenesek – írja a Délmagyarország. A határozat szerint a bírói függetlenséghez hozzátartozik, hogy akkor is jár a bírói fizetés, ha őt büntetőeljárás miatt felfüggesztették.

Korábban az Origón is beszámoltunk arról, hogy 2011 decemberében a Szegedi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette N. Norbert Csongrád megyei bírót, akit hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és egyéb bűncselekményekkel vádoltak meg. A tavaly tavasszal kezdődött per vádirata szerint a csaknem húsz éve bíróként dolgozó N. Norbert még egyetemi éveik alatt kötött barátságot K. Zoltán szegedi ügyvéddel. Később együttműködtek abban, hogy az ügyvéd védenceinek ügyében kedvező bírósági döntések szülessenek. Ezt nyolc esetben állapították meg.

A bírót 2012 januárjában felfüggesztették, munkabérét a bíróság letiltotta. Ezután a bíró munkaügyi pereket indított az elmaradt fizetéséért. Az első- és másodfokú bíróságok részítéleteiben a keresetnek helyt adtak. A Kúria viszont elfogadta a munkáltató azon jogi álláspontját, hogy a bírót a kényszerintézkedések időtartamára illetmény nem illeti meg, és ezért a keresetet elutasította. N. Norbert bíró szerint a Kúria ítélete megsértette a bírói függetlenséget, ezen belül a bírói tisztséghez méltó javadalmazást.

Az AB azt vizsgálta, hogy a bírói függetlenséggel összeegyeztethető-e a kúriai ítéletek jogértelmezése, ugyanis a bírói függetlenséget az alkotmány védi. Az Alkotmánybíróság határozata rámutat arra is, hogy a bírói függetlenség nem a bíró kiváltsága, hanem a jogkeresők érdeke. Döntésük szerint, amikor a Kúria az indítványozó bíró részére nem ítélte meg illetményét, korlátozta a bírói függetlenséget. Az AB döntésének értelmében több mint másfél millió forint jár az eljárás alá vont N. Norbert bírónak.

Kövessen minket a Facebookon is!