Máris bevetették Zsigó Róbert ötletét

Vágólapra másolva!
Nagy vihart kavart Baján a helyi könyvtár és művelődési központ igazgatóválasztása, miután a korábbi igazgató nem folytathatta, az új pályázat kiírása előtt pedig Zsigó Róbert fideszes polgármester személyesen lobbizott a kormánynál a szabályok módosításáért. Végül csütörtökön nem a helyiek és a sajtó szerint mindvégig esélyesnek tartott jelölt, Zsigó közvetlen munkatársa lett a befutó, hanem az eddigi igazgatóhelyettes.
Vágólapra másolva!

A bajai képviselő-testület fideszes többsége Zalavári Lászlót, az eddigi igazgatóhelyettest választotta meg a bajai Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatójává csütörtökön délelőtt – tudta meg az Origo az egyik bajai képviselőtől. Nem véletlenül kap most országos figyelmet egy vidéki könyvtár és művelődési központ igazgatóválasztása, ugyanis ehhez a kinevezéshez tavaly módosítani kellett a vonatkozó törvényt és rendeletet, amit éppen a bajai polgármester, Zsigó Róbert fideszes szóvivő kezdeményezett.

Az összevont intézmény, a városi könyvtár és művelődési központ élén tavaly áprilisban járt le az előző igazgató, Letenai Mária megbízatása. Bár az ezután kiírt pályázatra csak ő jelentkezett, nem sikerült az újabb ötéves hosszabbítás. A pályázatot ugyanis augusztusban eredménytelennek nyilvánította a bajai képviselő-testület, mivel – ugyan a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal nem emelt kifogást – nem találta megfelelőnek az addigi igazgató szakmai gyakorlatát.

A következő pályázatot (amiről most döntöttek) novemberben írták ki, de az új pályázat kiírása előtt tavaly ősszel Zsigó Róbert bajai polgármester a saját bevallása szerint személyesen lobbizott a kormánynál a szabályok megváltoztatásáért. A Magyar Narancs által közölt novemberi előterjesztés szerint Zsigót a fideszes többségű testület bízta meg, hogy a következő pályázat "jogszerű és eredményes lefolytatása érdekében" kezdeményezze a vonatkozó törvény és rendelet módosítását, és Zsigó – ez szintén szerepel a dokumentumban – meg is kereste Halász János kulturális államtitkárt a módosítások miatt.

Épp időben jelent meg az új rendelet

A kilobbizott módosítás lényege a következő: a korábbi szabályok szerint egy összevont kulturális intézmény élére csak olyan vezetőt lehet kinevezni, aki rendelkezik mindkét szakirányú végzettséggel. Az Ady Központ igazgatója tehát csak olyan lehetett, akinek mind könyvtárosi, mind művelődésszervezői végzettsége volt. Az új törvény és rendelet szerint viszont elegendő csak az egyik szakirányú végzettség.

Az új rendelet tavaly november 27-én jelent meg a Magyar Közlönyben, éppen pár perccel az előtt, hogy a bajai képviselő-testület kiírta a pályázatot. Az ülésről készült jegyzőkönyv szerint maga Zsigó Róbert is megjegyezte, hogy a rendelet módosítása "szűkre szabott határidővel, de sikerült, hiszen a szünetben kihirdették a kormányrendeletet, amely alapján elkészülhetett ez az előterjesztés a pályázati kiírásról".

Két jelölt a Fidesznek is kampányolt

Az új pályázaton három jelölt jelentkezett a igazgatói posztra. Munczig Dénesné, a bajai önkormányzat kulturális referense, Zalavári László, a központ jelenlegi igazgatóhelyettese és Menczer György bajai rendezvényszervező. Mivel Munczigné Zsigó Róbert egyik közvetlen munkatársa, és segítette a Fidesz kampányát a bajai időközi választáson, a városban elterjedt, hogy Munczigné Zsigó jelöltje, és a kinevezése miatt módosította a rendeletet a bajai polgármester. Két bajai képviselő (egy fideszes és egy MSZP-s) ugyanakkor azt mondta az Origónak, hogy Zalavári szintén segítette a Fidesz kampányát, így a verseny nem eldöntött.

A Cink.hu által közölt, a három pályázót értékelő szakértői jelentés szerint Munczigné olyan pályázatot adott be, amely több ponton sem felel meg a valóságnak. A szakértő (Török József, a Magyar Népművelők Egyesületétől) szerint például a szakmai gyakorlatba olyan időszakot is bele akart számítani, amikor még egyáltalán nem is volt szakirányú közművelődési végzettsége. Munczigné ráadásul a szakértő szerint olyan munkát is beírt művelődésszervezői szakmai gyakorlatnak, ami nehezen fogadható el annak: a bajai rádió ügyvezető igazgatói pozícióját. Az új szabály szerint is legalább 5 év szakmai gyakorlat szükséges a kinevezéshez, de a szakértő szerint Munczignénál csak 3 év 2 hónapot lehet elfogadni.

A végül győztes Zalavári pályázatával kapcsolatban ilyen problémát nem talált a szakértő, és őt javasolta igazgatónak. A bajai testület pedig zárt ülésen 10 fideszes igen és 4 ellenzéki tartózkodással szavazta meg Zalavárit az Ady Központ élére. Az egyik képviselő szerint gyorsan, vita nélkül zajlott az igazgatóválasztás, a jelöltek alig kaptak kérdéseket. Az igazgatóválasztással kapcsolatban kerestük Zsigó Róbertet is, de egyelőre nem értük el.