Tizenegyezer tyúk égett el a sükösdi hodályban

Tojóholokauszt
Sükösd, 2014. január 30. Tűzoltók dolgoznak Sükösdön, ahol több mint tizenegyezer tojótyúk pusztult el abban az 1200 négyzetméteres hodályban, amely 2014. január 30-án délelőtt gyulladt ki. MTI Fotó: Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
Öt város tűzoltói sem tudták megmenteni őket.
Vágólapra másolva!

Tizenegyezer tojótyúk pusztult el abban az 1200 négyzetméteres hodályban, amely csütörtök délelőtt gyulladt ki Sükösdön – közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem szóvivője. A Bajáról, Kalocsáról, Szekszárdról, Bonyhádról és Paksról kilenc járművel érkező mintegy negyven tűzoltó a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával fékezte meg a lángokat.

Az oltás több mint két órán át tartott. A tűzoltóknak két propánbutángáz-palackot sikerült kihozniuk az épületből, egy harmadik azonban már annyira túlhevült, hogy a hodályban felrobbant.

Forrás: MTI/Donka Ferenc

Személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, de a hodály kiégett, falai beomlottak, az ott tartott több mint tizenegyezer tojótyúk elpusztult. Az eset körülményeinek tisztázására tűzvizsgálati eljárás indult, a súlyos károk elhárításában az állat-egészségügyi hatóság is részt vesz.

Kövessen minket a Facebookon is!