Biszku Béla és Nyers Rezső is lemondhat a nyugdíjpótlékról

Vágólapra másolva!
Nyilvános a kommunista kitüntetés miatt nyugdíj-kiegészítésekre méltatlanok listája. A rendszerváltás előtto legfőbb ügyész, több államtitkár és számos magas rangú tiszt is azok között van, akiktől megvonták a kommunista kitüntetésük után járó nyugdíjpótlékot.
Vágólapra másolva!

Nyilvános azoknak az egykori pártfunkcionáriusoknak a listája, akiktől egy 2012-es törvénymódosítás nyomán megvonták a kommunista kitüntetése után még a rendszerváltást követően is járó nyugdíj-kiegészítést - írja a Magyar Nemzet.

A lap közérdekű adatigénylése után a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól kapta meg a listát, amelyen mások mellett az 1956-os forradalom leverésében és az azt követő megtorlásokban játszott szerepe miatt Biszku Béla egykori belügyminiszter, Nyers Rezső volt pénzügyminiszter és az 1975 és 1990 között a legfőbb ügyészi posztot betöltő Szíjártó Károly is szerepel.

Állami vezetői tisztsége és akkor végzett tevékenysége miatt elvesztette nyugdíj-kiegészítését Mórocz Lajos, aki 1984 és 1990 között a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői főparancsnokának magyar helyettese, illetve az MSZMP KB tagja volt.

Az újság emlékeztet, az Országgyűlés 2012 nyarán döntött úgy, hogy felülvizsgálják az egykori kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékokat. Az akkori adatok alapján havonta 11,5 millió forintot fizetett ki a nyugdíjbiztosító több mint 1100 embernek.

Kövessen minket a Facebookon is!