Összejöhet Gyurcsány találkozója a szeged-csanádi püspökkel

Vágólapra másolva!
Kiss-Rigó László szívesen fogadja, hogy a kampányba kerüljön egy kis humor is. Vidám farsangi beszélgetésre lehet számítani.
Vágólapra másolva!

Elfogadja Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök beszélgetésre szóló meghívását Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke pénteki Facebook-bejegyzésében azt írta, alkalomadtán meglátogatja a püspököt.

Kiss-Rigó László csütörtökön nyílt levélben tudatta, hogy beszélgetésre hívja a farsangi időszakban Gyurcsány Ferencet és Orosz Gábort, a párt szegedi ügyvezető alelnökét. Felidézte, hogy a DK helyi szervezete decemberben "vicces, mulatságos" levélben szólította meg. Jelezte, szívesen fogadja, hogy a kampányba kerüljön egy kis humor is, a püspökség advent idején azonban komolyabb tevékenységekkel volt elfoglalva. Az "ilyen jellegű mulatság" ideje számukra a farsang, ami idén március 4-éig tart - írta a püspök, aki ebben az időszakban várja Gyurcsány Ferencet és Orosz Gábort "egy vidám farsangi beszélgetésre" a szegedi Püspöki Székházba.

A szeged24 tavaly decemberben tudósított a DK nyílt leveléről, amelyben Csóti Zsombor, a DK országgyűlési képviselő-jelöltje az egyházi vezető politikai szerepvállalását, stadionépítésben vállalt szerepét kifogásolta.