Dől a pénz. Orbán önnek is köszöni

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn a parlament négynapos, záró ülésszaka
Budapest, 2014. február 3. Orbán Viktor miniszterelnök szólal fel napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. február 3-án. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A megújult Magyarország nem ijed meg semmitől, lélekben is erős, ez alapozza meg a küzdelmet a rezsicsökkentéssel szembefeszülő lobbi ellen, erről beszélt a kormányfő hétfőn a Parlamentben. Orbán Viktor azt mondta, 2014 a rezsiharc éve lesz.
Vágólapra másolva!

A kormány előtt álló legfőbb kihívás, hogy javítson a magyar emberek életkörülményein, ennek a legfontosabb eszköze az energiaárak letörése, mondta Orbán Viktor kormányfő a Parlamentben napirend előtt elmondott mintegy 25 perces beszédében.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy az alacsony rezsi biztonságos életet tesz lehetővé, az olcsó energia pedig versenyképessé teszi az országot. "A célunk, hogy az energiaellátás nálunk legyen a legversenyképesebb, legolcsóbb. Ha ez sikerül, több munkahely jön létre, több külföldi befektetés jön az országba" – mondta.

A legfontosabb feladat éppen ezért a rezsicsökkentés megvédése és folytatása, mondta Orbán Viktor. "Tudjuk, hogy ezzel óriások tyúkszemére léptünk, akiknek nagy befolyásuk van Brüsszelben", tette hozzá. Mint mondta, "ők is tudják, hogy ez nem kampány-, hanem nemzetstratégia", és egyre több a követője az EU-ban. "Ez nekik fáj." A miniszterelnök szerint a kormány világossá tette, hogy nem tűrik a magánmonopóliumot, az érintettek pedig lobbiznak, hogy eltérítsék a kormányt ettől az iránytól.

"2014 a rezsiharc éve lesz" – mondta Orbán Viktor. Az unió megint kötelezettségszegési eljárással fenyeget, brüsszeli multik, bankárok és bürokraták újabb támadásra készülnek magyar családok ellen, tette hozzá. Beszélt arról is, hogy ez a háború már zajlott 2010-ben a bankok és a devizahitelesek között, a magyar családok pedig vesztésre álltak. "2010-ben a kérdés az volt, kinek az oldalán lépünk szorítóba. Mi úgy döntöttünk, a piros-fehér-zöld oldalt választjuk" – mondta. Orbán Viktor azt mondta, a kormánypártok felkészültek a harcra, és elvárja minden tisztességes képviselőtől, hogy a küzdelemben támogassa Magyarországot.

Első magyar nonprofit közműszolgáltató

Első lépésként meg kell szavazni a parlament előtt fekvő rezsicsökkentési törvényt. Másodszor fel kell venni kesztyűt Brüsszellel az esetleges kötelezettségszegési eljárás ügyében, harmadikként pedig meg kell teremteni a nonprofit energiaszolgáltatást. "Létre kell hozni az első magyar nonprofit közműszolgáltatót" – mondta.

"Ez jár a magyaroknak, az elmúlt négy évben megdolgoztak érte" – vélekedett. Szerinte nem csak Magyarországról van szó, Európának rá kell jönnie, hogy csak akkor veheti fel a versenyt, ha leszorítja az energiaárakat. "Az árak radikális letöréséhez a verseny kiterjesztése kevés lesz. Ezt csak árszabályozással lehet elérni. Mi megoldást javaslunk Európának. Vagy megfogadja, vagy nem" – mondta a kormányfő. "A rezsiharcot tehát meg kell vívni" – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő beszélt arról is, hogy az ország egyre jobban teljesít. Három százalék alatt a hiány, javul a fizetési egyenleg, alacsony az infláció, a rezsiköltségek csökkentek. 25 éve először garantálják, hogy a hiány a választás évében sem indul növekedésnek, történelmi csúcson a foglalkoztatás, mondta.

Túl a megosztottságon

"A gazdasági sikerek, határozott kormányzás, mindennapi életet javító politika nem csak a gazdaságban hozott javulást. Magyarország lélekben, szemléletben is javult" – közölte a kormányfő. Hozzátette: innen ered az összefogás képessége is. "Ezért tudtunk felülemelkedni a pártpolitikán, létrehozni a nemzeti egységet. Az árvíznél nem volt jobb- és baloldali, öreg és fiatal. Csak az országokért küzdők voltak" – sorolta.

"A megújult Magyarország nem ijed meg semmitől, kiáll a magyar emberekért, akkor is, ha nagyobb erőkkel találja magát szemben. Ez az ország nem bújik el a viták elől, hajlandó harcolni, ahogy az egy lélekben is erős országhoz méltó" – mondta. Hozzátette: nem csak vitákat és konfliktusokat vállalt a kormány, új gazdasági-kereskedelmi együttműködéseket kezdett, tárgyalt Indiában, Japánban, Oroszországban, Törökországban, és tárgyalások indulnak Kínában, Szaúd-Arábiában. "A cél, hogy Magyarország exportjának egyharmada Európán kívülre menjen 2018-ra."

"Ma már mindenki láthatja, Magyarország évről évre egyre jobban teljesít. Sikerült túljutni a reménytelenségen, túljutottunk a hanyatláson, megosztottságon, széthúzáson. Magyarországnak megint van jövője, nő a gazdaság, az önbecsülés, önbizalom, hisz a saját erejében. Ahhoz a térséghez tartozik, ami az európai növekedés motorja lesz" – sorolta Orbán Viktor.

Paks, pénztárgép, oktatás az ellenzéknél

A kormányfő felszólalása után az MSZP-s Harangozó Tamás kért szót, aki azzal kezdte, hogy nehéz lehetett Orbánnak ezt a beszédet rezzenéstelen arccal elmondani. Harangozó arra figyelmeztette Orbánt, hogy az online pénztárgépek témáját ne hozza elő az emberek között, mert nem biztos, hogy fel van készülve arra, hogy hogyan reagálnak rá. Harangozó szerint Orbánnak arról is beszélnie kellett volna, hogy az ő kormánya vezette be a legtöbb adót. Szerinte a kormánytól távol áll a hozzáértés, Hoffmann Rózsa szétverte az oktatást, és minden más területen is rosszul teljesítettek.

Harangozó szerint a kormány a mérhetetlen korrupció, a nyomorgó emberek, a leszakadástól rettegő középosztály miatt fog megbukni április 6-án. Erővel el lehet venni mindent az emberektől, de az önbecsülésüket nem – mondja Harangozó, aki szerint ők mindenkinek otthont, biztonságot fognak adni.

Schiffer András LMP-s képviselő szerint a kormány a paksi szerződéssel új szolgaságba taszította az országot, ráadásul ez a szerződés a duplájára fogja felnyomni az áramárakat. Schiffer szerint a kormány szétszakította a magyar társadalmat, a gazdagoknak adtak, a szegényektől elvettek. "Hogy tudnak elszámolni a lelkiismeretükkel? Ha összeadjuk Bokros, Bajnai és Gyurcsány megszorítócsomagjait, az sem éri el azt, amit az Orbán-kormány csinált" – mondja Schiffer.

Vona Gábor Jobbik-elnök arról beszélt, hogy rossz volt kampány idején megkötni a paksi szerződést, pedig szerinte megvan a parlamenti támogatása mind a bővítésnek, mind annak, hogy azt az oroszok csinálják. Viszont most kampány van, és senki nem mer beleállni a kampányba. "Feldobta a magas labdát, és egy szakmai kérdést kampánykérdéssé tett" – mondta. Szerinte az MSZP felelőtlenül viselkedett, és nem fogják tudni leváltani így a kormányt.

Eddigi döntések

A kormányfő beszéde elején 11 pontba sűrítve beszámolt arról, hogy milyen döntéseket hozott a kormány a legutóbbi parlamenti ülésszak vége óta.
- Elkészült az a dokumentum, amit uniós partnerségi megállapodásnak neveznek, és ami a pénzügyi együttműködést szabályoza a következő hét évben. A "több ezer milliárd forint" 60 százalékát gazdaságfejlesztési célokra fordítja a kormány.
- Államközi szerződést írtak alá Oroszországgal a nukleáris együttműködésről. "A kormány elvégezte a munkát", a dokumentumot a Parlamentnek kell jóváhagynia
- A kormány visszavásárolta a német kézben lévő Főgáz-részvényeket.
- Döntött egy új Budapesti Kongresszusi Központ felépítéséről a MüPa mellett.
- Indul Miskolc és agglomerációja digitális programja.
- Kész a 2014-15-re szóló tanuszoda- és tornateremépítési program. Minden járásközpontban lesz uszoda, ez 32 uszoda megépítését jelenti.
- Kiemelt ügy lett a 2021. évi úszó vb rendezése.
- Jön az új pénztárgéprendszer.
- Kormánydelegáció tárgyalt Törökországban, 32 egyezmény született, a magyarok vízummentesen utazhatnak majd Törökországba.
- Szlovák- cseh-lengyel-magyar külügyi találkozókon tekintették át az ukrajnai helyzetet.
- Újabb külföldi beruházások történtek. Amerikai, angol, orosz cégek jöttek Magyarországra.