Tarlós István dupla fizetésből takarékoskodott tavaly

Vágólapra másolva!
Hatszázezerről 1,2 millióra emelték a főpolgármesteri fizetését, amiből 4 millióért kincstárjegyet vásárolt.
Vágólapra másolva!

Pénzügyileg jó évet zárt tavaly Tarlós István főpolgármester, akinek a vagyonnyilatkozatát a többi fővárosi képviselőével együtt hétfőn délelőtt töltötték fel a főváros honlapjára. A főpolgármester befektetési négymillió forint kamatozó kincstárjeggyel gyarapodtak, és a feleségével közös számlán tartott pénze is nőtt kétszázezer forinttal tavaly óta, így most 5,2 millió forint. A lakáshiteléből is törlesztett 400 ezer forintot, így már csak 2,6 millióval tartozik az OTP-nek.

A gyarapodásra valószínűleg a tavaly év elején megemelt polgármesteri fizetéséből telt Tarlósnak: 2012-ben még 671 ezer forint volt a főpolgármesteri fizetése, amihez 201 ezer forint költségtérítést kapott, tavaly év elejétől viszont már 1 millió 296 ezer forintot kapott, és mellé még 194 ezer forint költségtérítést. Tarlósnak ráadásul nem ez az egyetlen jövedelme, mert 2006 óta nyugdíjat is kap, ami tavaly havi 267 ezer forint volt, idén januártól pedig már 277 ezer 215 forintot kap.

A főpolgármesternek a nyilatkozata szerint nincs saját autója, se egyéb nagy értékű ingósága, és ingatlana is csak egy, egy III. kerületi, 77 négyzetméteres lakás, aminek csak felerészben tulajdonosa.