Az LMP földosztási ígérettel szállt be a kampányba

Vágólapra másolva!
Háromkulcsos adórendszer, zöldberuházásokra szánt százmilliárdok - bedobta magát az LMP is a kampányígéretek versenyébe. A legfeltűnőbb programpont azonban az, hogy földbirtokmaximumot vezetnének be, az efölötti földeket szétosztanák.
Vágólapra másolva!

Ha kellő felhatalmazást kapnak, Magyarországon 2014. májusa után "új földosztás lesz" - ígérte Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője a párt kampánynyitó ülésén.

Az MTI szerint Schiffer azt mondta, birtokmaximumot vezetnének be, amellyel "megtörnék a nagybirtok uralmát". A fiatal gazdáknak eközben hitelprogramot ígért.

Schiffer a pénteki rendezvényen azt állította, hogy nem céljuk kormányra kerülni, de ez nem akadályozta meg, hogy felsorolja, mit tennének, ha mégis ők vezethetnék a végrehajtást. A földosztáson kívül ígért munkahelyprogramot, célzott járulékcsökkentést, háromkulcsos adórendszert és százmilliárdokat egy zöldberuházási alapba, mert szerinte épületfelújításokra ma 500 helyett csak 5 milliárd forint jut.

Kövesse az Origót Facebookon is!