Tovább romlott Magyarországon a sajtószabadság

Vágólapra másolva!
A Riporterek Határok Nélkül legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy Tongában és Szenegálban is jobb a független sajtó helyzete, mint itthon. 
Vágólapra másolva!

Az újságírók munkáját világszerte hátráltatják a nemzetbiztonsági szolgálatok - állapítja meg az elmúlt évre jellemző új tendenciaként a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet a szerdán Berlinben kiadott éves jelentésében. Az RSF az a szervezet, amelyik tavaly év végi videójában Orbán Viktor Kim-Dzsong Un és Bassar Al Aszád észak-koreai és szíriai diktárokkal együtt ábrázolta.

Az RSF Magyarországot a 2012-es 56. helyről a 64. helyre sorolta vissza azon a listán, amely 180 országot rangsorol a sajtószabadság elveinek érvényesülése alapján. Magyarországot közvetlenül Tonga és Szenegál előzi meg. Közvetlenül Magyarország után Horvátország következik. Az uniós tagállamok közül Magyarország mögött áll Görögország és Bulgária, a 99., illetve a 100. helyen.

A listát bemutató közlemény szerint Magyarországon Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta a polgári szabadságjogok hanyatlása tapasztalható, mindenekelőtt az információs szabadság területén. A kormány a kétharmados parlamenti többségére támaszkodva "restriktív" médiatörvényt fogadtatott el - tették hozzá, megjegyezve, hogy az EU elérte a kormánynál a jogszabály egyes rendelkezéseinek visszavonását, de "a leginkább korlátozó (rendelkezések) továbbra is hatályosak".

A lista elején és végén nem történt változás, az élbolyhoz észak-európai országok (Finnország, Hollandia, Norvégia) tartoznak, míg a sereghajtók továbbra is "a sajtót teljes mértékben ellenőrző diktatúrák", Türkmenisztán, Észak-Korea és Eritrea.

Az RSF 2002 óta évente rangsorol országokat a sajtószabadság minősége alapján. A listát kérdőíves felméréssel gyűjtött adatok alapján állítják össze. A vizsgálatban újságíróktól, újságíró-szervezetektől, médiakutatóktól és jogászoktól kérnek adatokat egyebek között a médiára és képviselőire kifejtett nyomásgyakorlásról, valamint a média gazdasági és jogi környezetéről.