Orbán: A magyar politikai stabilitás olyan, mint a kínai

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök többek között a magyar víz- és hulladékgazdálkodást, az autóipart és a turizmust ajánlotta a kínai üzletemberek, valamint kijelentette, hogy egy kínai bank és kétszázzal több kínai ösztöndíjas jön majd Magyarországra. 
Vágólapra másolva!

Négyszázalékos gazdasági növekedést tűz ki célul 2016-ra a magyar kormány - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács (CCPIT) pekingi székházában tartott kínai-magyar üzleti fórumon.

"Aki a magyarokkal köt üzletet, az az Európai Unió növekedési motorjával kerül kapcsolatba" - mondta Közép-Európára utalva a kormányfő a mintegy 250-300 üzletember - köztük több mint száz magyar vállalat képviselője - előtt. Hozzátette, Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, ahol komoly termelési központ jött létre, és kiépült egy fontos kutatás-fejlesztési hálózat.

Orbán szerint Magyarországon megvan a politikai stabilitás, ami manapság kulcskérdés, Kínának is ez óriási előnye. Az április 6-i magyarországi parlamenti választásra utalva hozzátette, "jó esélyünk van arra, hogy a magyar emberek a politikai stabilitás mellett fognak szavazni".

A kormányfő a magyar gazdaság területei közül a kínai üzletemberek figyelmébe ajánlotta a víz- és hulladékgazdálkodást, a közlekedésszervezést, a környezetvédelmi károk kezelését, az autóipart, a mérnöki szolgáltatásokat, az energiaszektort, a turizmust, az orvosiműszer-gyártást, a gyógyszer- és élelmiszeripart, valamint a mezőgazdasági termesztési rendszereket.

Közölte továbbá, hogy szeptembertől kétszázzal növelik a kínai fiataloknak kínált magyar állami ösztöndíjak számát.

Orbán Viktor beszámolt a kínai központi bank, a Bank of China elnökével szerda reggel folytatott tárgyalásáról is, amelyen megállapodtak: a Bank of China Magyarországon hozza létre regionális központját, és egy fiókhálózatot is kiépít a közép-európai aktivitást mutató kínai cégek pénzügyi kiszolgálása érdekében.

Szavait azzal zárta, hogy "Magyarországot az elmúlt száz évben rendszeresen gúnyolták Európában azért, mert ázsiai" eredetű nép, ezért ma "jókat mosolygunk azon, ami a világgazdaságban történik, hogy a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban, mert nyilvánvaló, hogy a világgazdaság súlypontja áthelyeződik nyugatról keleti irányba".