Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Szijjártó Péter ellen

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter ellen nem indítanak vagyonnyilatkozati eljárást, Orbán Viktor ügyében pedig még beadványt sem kaptak, hiába ígérte ezt Gyurcsány Ferenc. Mindezt az illetékes bizottság KDNP-s elnöke, Rubovszky György közölte.
Vágólapra másolva!

Nem kezdeményez vagyonnyilatkozati eljárást Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő ügyében az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke. Rubovszky György az MTI kérdésére elmondta: őt meggyőzték a kormánypárti képviselő által rendelkezésre bocsátott adatok. Jelezte: nem kíván vagyonnyilatkozati eljárást indítani, és álláspontjáról levélben tájékoztatja a mentelmi bizottság tagjait, akiknek öt napjuk van, hogy ez ellen vétót emeljenek. Közlése szerint Szijjártó Péter esetében a K-monitor közhasznú egyesület kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást. (A politikus vagyongyarapodásáról itt olvashat részletesen)

Budai Bernadett MSZP-szóvivő és Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője múlt héten sajtótájékoztatón jelentették be, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkárral szemben a baloldali összefogás. Budai Bernadett azt mondta: Szijjártó Péter nem tud elszámolni tavalyi 16 millió forintos vagyongyarapodásával. Ruboszky György szavai szerint ez a kezdeményezés nem érkezett meg a testülethez.

Az elnök kérdésre elmondta közölte azt is, hogy Orbán Viktorral összefüggésben sem érkezett eddig hivatalosan semmilyen megkeresés a bizottsághoz. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szintén sajtótájékoztatón jelentette be a múlt héten , hogy a pártjához tartozó parlamenti képviselők vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek a mentelmi bizottságnál a miniszterelnökkel szemben. A politikus azt mondta, hogy a kormányfő politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása.

Rubovszky György arról is tájékoztatott, hogy tervei szerint jövő hétfőn délelőttre hívja össze a mentelmi bizottság újabb ülését a Simon-ügyben. Megerősítette, hogy hétvégén a bizottságnál jártak az ügyészség munkatársai, akik elvitték Simon Gábor vagyonnyilatkozatait 2002-ig visszamenőleg.