Orbán nem válaszolt a zsidó szervezeteknek

Vágólapra másolva!
Lázár János február 6-án mondta, hogy a következő héten válaszol a miniszterelnök. Lejárt a határidő, de még mindig nem tudni, hogy mi lesz a Holokauszt Emlékévvel. 
Vágólapra másolva!

Eltelt egy hét, de nem kaptak választ a miniszterelnöknöktől a zsidó szervezetek - mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke az Indexnek. Orbán Viktor nevében Lázár János ígérte meg még február 6-án, hogy az azt a hetet követő héten kapnak választ a Zsidó Közösségi Kerekasztal résztvevői.

A hazai zsidó szervezeteknek három kérdésben van vitája a kormánnyal:

  • Szeretnék, ha leváltanánk Szakály Sándort, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatóját, aki magyar zsidók Kamenyec-Podolszkijba történő deportálását idegenrendszeti eljárásnak nevezte
  • Beleszólást szeretnének a Sorsok Háza emlékhely és oktatási központ koncepciójának kialakításába
  • Több kifogásuk is volt a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékművel kapcsolatban, amelyet történelemhamisításnak neveztek.

A Mazsihisz a február 9-ei közgyűlésén úgy döntött, hogy távol marad a Holokauszt emlékévtől, amennyiben a kormány nem szélesíti ki az emlékévvel kapcsolatos egyeztetéseket. Az azóta eltelt napokban több zsidó szervezet is visszamondta a Holokauszt Emlékévben való részvételét, és az állami támogatásokat is visszaküldték.