Ha utánatok köpnek, mosolyogjatok!

Aláírásgyűjtés, ajánlóívek
Budapest, 2014. február 17. Horváth Gita aláírja lakásában az Összefogás Budapest 1-es számú választókörzetben induló jelöltje, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, Kerék-Bárczy Szabolcs ajánlóívét a főváros I. kerületében 2014. február 17-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Ne agitáljatok, ne védjétek Gyurcsány Ferencet! A fideszes fellegvárnak számító Belvárosban ezzel küldte harcba aláírásgyűjtő aktivistáit az Összefogás. Sportolók és kereskedők jöhetnek, de a bűnözőket hagyjuk ki! Ezzel pedig a biztos szocialista körzetben, Angyalföldön küldték ki a terepre a fideszes aktivistákat. Hétfőn elindult a kampány, mostantól nyomulnak a pártaktivisták, önt is meg fogják próbálni rávenni, hogy támogassa a jelöltjüket. Itt egy kis segítség, hogy mire készüljön!
Vágólapra másolva!

"Ha utánatok köpnek, mosolyogjatok!" Ez csak egyetlen a tucatnyi jó tanács közül, amellyel a DK-s Kerék-Bárczy Szabolcs hétfő reggel ellátta a neki aláírásokat gyűjtő aktivistákat. Reggel kilenckor a belvárosi Deák Ferenc utcai MSZP-iroda egyik termében, ahol a függönyök helyett hatalmas Kerék-Bárczy-plakátok lógtak a karnisról, nem a lakossági fórumokról ismert korosztály sorakozott fel. Fiatal és középkorú aktivisták várták az utolsó utasításokat és a biztatást az Összefogás jelöltjétől, aki leginkább a várható provokációkra hívta fel a figyelmet. Itt a tíz jó tanács, amely megmutatja, hogy Kerék-Bárczy szerint hogyan kell gyűjteni az aláírásokat:

1. Kettesével kell házról házra járni, és legalább két kék tollat kell vinni. "Egyedül senki ne menjen, mert akkor nem lehet bizonyítani, bármi történik."

2. Az ajánlóíveket senki ne eressze ki a kezéből, mert darabja 50 700 forint, és "ha esetleg valaki megrongálja, akkor is el kell számolni vele".

3. Ha a választópolgár megkéri az aktivistát, hogy töltse ki helyette az adatait, és ő csak aláírja, "ilyet lehet, de a másik mindenképp videózza le, senki ne induljon útra videós telefon vagy fényképezőgép nélkül!"

4. "Ne agitáljatok, ez nem annak a terepe, ne védjétek meg Gyurcsány Ferencet, ha egy lakó beszól!"

5. "Ha követnek benneteket, fotózzátok le!"

6. "Ha utánatok köpnek, mosolyogjatok! Én is ezt fogom tenni."

7. "Ha provokálnak, ne üljetek fel!"

8. "Minden provokációt azonnal jelentsetek nekünk, eldöntjük, feltesszük-e az internetre."

9. "Ti ne posztoljatok semmit a Facebookon, árnyékra ne vetődjünk!"

10. Humorérzék, higgadtság, nyugalom, határozottság - ezek kellenek egy baloldalinak az aláírásgyűjtéshez.

A jó tanácsok után az aktivistáknak csak annyi kérdésük maradt, hogy mit mondjanak, ha netalán egy baloldali választó megkérdezi, ki is az a Kerék-Bárczy Szabolcs. A DK jelenlegi elnökségi tagja erre azt mondta, hogy mindenki használhatja a korábban kiosztott életrajzát, abban benne van az is, "nem kell titkolni", hogy dolgozott Antall József kabinetjében, hogy konzul volt Los Angelesben, és hogy négy évvel ezelőtt MDF-szóvivő volt.

A biztosra mennek először

Budapest 1. választókerületében nem volt semmilyen technikai probléma az ajánlóívek nyomtatásánál, így a szocialista, a DK-s és az együttös aktivisták már kora reggel szétosztották maguk között a papírokat, hogy aztán minél előbb becsengethessen mindenki a neki kiosztott helyekre. Nem kis területet kellett bejárniuk: a választókerülethez tartozik az egész V. kerület, Józsefváros és Ferencváros egy része, illetve az egész I. kerület. A baloldaliaknak ráadásul abban a körzetben kell aláírókat szerezni a választóktól, amelyben a Fidesz az egyik nagyágyúját, Rogán Antal frakcióvezetőt indítja, és a kisebb pártok is ismert jelölteket vetnek be: a Jobbik Hegedűs Lórántnét, az LMP pedig Schiffer Andrást.

Kerék-Bárczy Szabolcs itt is begyűjtött egy aláírást Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az eligazításon kiderült az is, hogy bár szervezik a kitelepült standokat, és minél több lakóhoz igyekeznek becsengetni, az aktivisták elsőként a már ismert címekre mennek a biztos aláírásokért. Így tett Kerék-Bárczy is, aki megragadva 100 ezer forintot (két papír), elindult az első címre, a Kossuth térre: Király Júliához, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnökéhez.

Ha valakinek kétsége lett volna eddig Király Júlia politikai szimpátiájáról, a volt alelnök gyorsan eloszlatta. "Azért támogatom Kerék-Bárczy Szabolcsot, mert elkötelezett azon demokratikus értékek mellett, amelyek hiánya miatt le kell váltanunk az Orbán-kormányt" – jelentette ki, miközben aláírta az ívet. Csak pár percig tartott az aláírás begyűjtése, de ebbe éppen belefért, hogy megismerjük Király lesújtó véleményét a jelenlegi jegybanki politikáról, és megtudtuk, hogy alig várja, hogy kézbe vegye Matolcsy kabinetfőnökének most megjelenő könyvét.

“Elég a pökhendi kormányzati politikából”

A budai várban folytatódott az aláírásgyűjtés, mivel a Dísz térről, illetve az Országház utcából többen jelezték Kerék-Bárczynak, hogy szívesen ajánlanák őt. "Elegem van Orbánból", "jó lenne egy kis nyugalom", "elég a pökhendi, mindenkin átgázoló kormányzati politikából", "sose szavaznék Rogánra, aki gond nélkül megszavazza Orbán rémes agyszüleményeit" – hangoztak az érvek. A Dísz téren a terveket kissé felborítva megkértem Kerék-Bárczyt, hogy olyanokhoz is csengessünk be, akikkel nem egyezett meg előre a látogatásról. Kiderült, hogy itt sincs eleve vert helyzetben a baloldali jelölt: csak néhány lakást kerestünk fel találomra, de sehonnan sem hajtották el, sőt, az egyik helyen egy hölgy még szavazóköri biztosnak is jelentkezett, annyira megörült, hogy személyesen csengetett be a jelölt.

Kerék-Bárczy szerint ez a fogadtatás is azt mutatja, hogy bár Rogán országosan ismert politikus, a belvárosban a polgármesteri munkájával is kampányolhat, és a Várnegyed is fideszes bázisnak számít, a baloldal sem indul reménytelen helyzetből. Bár a baloldal egyelőre nem készíttetett saját kutatást a választókerületről, Kerék-Bárczy szerint az MDF-es múltjával jobban meg tudja szólítani a Várnegyed konzervatívabb szavazóközönségét, a belvárosiaknak pedig az az üzenete: “Ha Rogánt polgármesternek akarják, szavazzanak rám, hogy maradjon itt, és ne jusson be a parlamentbe!"

Rogán Antal a Fidesz-irodában várta a szavazóit Forrás: MTI/Beliczay László

Mivel Kerék-Bárczy sokszor említette, hogy a mérsékelt konzervatívabb közönséget képes a baloldali Összefogás oldalára állítani, megkérdeztem, hogy vajon sikerült-e meggyőznie például Dávid Ibolya egykori MDF-elnököt is arról, hogy a Mesterházy–Bajnai–Gyurcsány–listára szavazzon. "Az alapján, amit beszélünk, meglepődnék, ha a Fideszre szavazna" – mondta, majd elrohant egy interjúra, és jelezte, hogy hétfőn délután négy kitelepült aláírásgyűjtő standra is el akar látogatni. A szükséges 500 aláírás szerinte hétfőn összejön, szerdáig a tervei szerint az aktivisták összegyűjtenek több mint ezret, és azt ígérte, hogy a Fidesz "kekeckedései miatt" nem hagyja az utolsó pillanatra az ajánlóívek leadását.

Máshogy kell ajánlani

Az új választási törvény megváltoztatta az elmúlt évtizedekben megismert rendszert, mostantól máshogy lehet valaki képviselő. Míg korábban kopogtatócédulákat gyűjtöttek a jelöltek, most aláírásokat kérnek, és ajánlóíveken gyűjtik azokat. Egy jelöltnek 500 aláírást kell összegyűjtenie két hét alatt (március 3-án délután 16 óráig lehet leadni az íveket), és új szabály, hogy egy választó akárhány jelöltet ajánlhat. Tehát ha ön aláír a fideszes, a baloldali, a jobbikos és az LMP-s jelöltnek is, akkor is érvényes mindegyik aláírása.

És hogyan gyűjt a Fidesz Angyalföldön?

Rendőrségi kordon veszi körbe még mindig azt a XIII. kerületi, Lehel utcai bankfiókot, amelyben január közepén bombát robbantottak. Az elkövetőt a mai napig nem sikerült elfogni, a szomszédos tömbházban élőknek ez valószínűleg minden egyes alkalommal eszükbe jut, amikor beszállnak a liftbe. A felvonó falára kifüggesztett papíron nagy betűkkel olvasható: tízmillió forintos nyomravezetői díj jár annak, aki segít kézre keríteni a tettest.

Ezt az angyalföldi épületet keresték fel hétfő este a Fidesz aktivistái, hogy aláírásokat gyűjtsenek a körzet kormánypárti képviselőjelöltjének, Szalay Péternek. Bár a kétfős csapat a hétemeletes épület minden ajtaján bekopogtatott, kevés eredményt ért el. A legtöbb lakásban nem voltak otthon, vagy pedig a fideszes politikus nevét hallva a lakók közölték, semmit nem akarnak aláírni. Az ívre végül két név került fel: egy 30 év körüli férfié és egy idősebb asszonyé. Utóbbi közölte: ez nem az ő lakása, hanem a lányáé, de mivel személyesen ismeri Szalay doktort, nem akarja elszalasztani a kínálkozó alkalmat.

A múlt héten Szalay Péter rezsifórumot is tartott a XIII. kerületben Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A szituáció jól mutatja, Angyalföldön nincs könnyű helyzetben a Fidesz. A kerületben soha nem nyert a kormánypárt, még 2010-ben sem tudták bevenni a szocialisták fellegvárát, pedig akkor 176 egyéni mandátumból 173-at elhoztak. "Tóth József-fan az egész kerület" – mondta a szocialista polgármesterre utalva az egyik fideszes aktivista. "Atyai kapcsolata van a választókkal" – fűzte hozzá, arra utalva, hogy Tóth a jó helyi szociális ellátórendszernek köszöntően polgármester 1994 óta, 2002 óta pedig parlamenti képviselő is egyben.

Sportolók, kereskedők, mínusz bűnözők

Bár a tavaszi választáson Hiszékeny Dezső polgármester-helyettes indul a képviselőségért (Tóth a polgármester maradna), a Fidesznek várhatóan most sem lesz esélye. "Nehéz a terep, de meg kell csinálni" – mondta az Origónak Harrach Tamás választókerületi elnök, Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető fia. Hétfőn így még az angyalföldi Fidesz-szervezet is megkezdte az aláírásgyűjtést, hogy Szalay Pétert rajthoz tudják állítani. Bár a jelöltséghez elég 500 aláírás, Harrach szerint 1800-at akarnak három nap alatt összegyűjteni.

"Lábon sok bejön" – mondta a választókerületi elnök, a párt legelkötelezettebb hívei személyesen keresik fel a párt Váci úti irodáját. A panel tövében fekvő, narancssárga ablakú, szűkös irodában hétfőn még késő délután is nagy volt a mozgás. Egy idősebb férfi éppen aláírt, miközben Margit nevű kutyája mellette pihent. A körülbelül 20 aktivista három-négy csoportba rendeződve beszélte át a teendőket, köztük azok is, akiknek pár órával később a bomba szaggatta ház jutott. A választókerületi elnökkel először a Dózsa György úti aluljárót kerestük fel, ahol két fiatal lány egy kisebb Fidesz-logós standnál álldogált. Előttük az aláírásgyűjtő ív, amelyre darabonként nyolc név fér rá. Óránként megvan egy oldal – mondta egyikük. Harrach rájuk szól, hogy vigyázzanak a papírra, a számozott sorszámú oldalért ugyanis 50 ezer forintot kell fizetnie a pártnak, ha elhagyják.

"Az öregek szerint három csoporttal kell jóban lenni, ha be akarod venni Agyalföldet, a sportolókkal, a kereskedőkkel és a bűnözőkkel, az utóbbit lehagyjuk" – mondta Harrach, miközben behajtottunk a Lehel Csarnok alatti parkolóba, ahol Agárdi Lászlóval, a Fidesz egyik helyi önkormányzati képviselőjével találkoztunk. A testes férfi hatalmas arany nyakláncot visel, a Lepke (a Lehel piaci kereskedők érdek-képviseleti egyesülete) egyik vezetőjeként pedig meglehetősen jól ismeri a piac környékén megforduló embereket.

Agárdira azért van szükség, mert az aktivisták bementek a kerület egyik leghírhedtebb utcájába, a Lehel piactól nem messze fekvő Szabolcs közbe. A kapubejárók előtt nagy kupac szemét hever, a kockaköves utcában egy-két rendőrautó strázsál, a Fidesz 17-19 év közti aktivistái pedig 5-10 percenként hívogatják Harrachot, hogy nem érezték magukat biztonságban. A kerületi elnök ekkor kéri Agárdi segítségét, akik megígérte, hogy pár srácot a helyszínre küld. A támogató csapat első tagja hamar meg is érkezett, és egyáltalán nem emlékeztetett azokra a jól szituált aktivistákra, akik a Lehel utcai épületben gyűjtik az aláírásokat.