Vágólapra másolva!
Szentendrén és környékén még mindig nem kapták meg sokan a választási értesítőjüket, pedig a kézbesítés utolsó határideje tegnap lejárt - közölték a baloldali Összefogás politikusai. Az Összefogás szerint ez az eset ismét arról árulkodik, hogy a hivatali szervek felkészületlenek.
Vágólapra másolva!

Az Összefogás pártjai elfogadhatatlannak, a választási felkészülés szégyenének tartják, hogy a választópolgárok számos egyéni választókerületben tegnap estig nem kapták meg a névjegyzékbe vételi értesítőt a helyi választási irodától - írták keddi közleményükben a baloldali Összefogás politikusai.

A választási eljárási törvény szerint az értesítést a névjegyzékbe vételről február 17-ig ki kell küldenie a Nemzeti Választási Irodának. Az Összefogás szerint számos választókerületben, például Szentendrén és környékén, nem sikerült a tegnapi határidőig eljuttatni a névjegyzékbe vételi értesítőt a választók számára.

Molnár Zsolt (MSZP), Szigetvári Viktor (Együtt), Molnár Csaba (DK), Karácsony Gergely (PM) és Boruzs András (MLP) ezért azt írta: "követeljük, hogy a helyi választási irodák a lehető legrövidebb időn belül minden választópolgárhoz juttassák el az értesítőt, és követeljük, hogy a Nemzeti Választási Iroda hasson oda az értesítők kiküldése érdekében".

Az NVI hétfőn este az értesítőkről annyit közölt, hogy a héten mindenki megkapja, a Magyar Posta (amely a kézbesítéssel van megbízva) szombat délelőtt kapta meg a 8,1 millió utolsó választási értesítő utolsó darabjait.

Az Összefogás szerint "ez a szégyenletes eset" ismét arról árulkodik, hogy a hivatali szervek felkészületlenek. Az Összefogás hétfőn is panaszkodott a választási iroda felkészületlenségére. Hétfőn reggel több választókerületben a baloldali jelöltek szerintük hibás ajánlóíveket kaptak több körzetben, ezért nem tudták elkezdeni az ajánlásgyűjtést. Pálffy Ilona, az NVI vezetője kedden közölte, hogy a pártok sorrendjét nemcsak az Összefogásnál, hanem a Fidesz-KDNP-nél is több esetben eltévesztették, de ennek szerinte nincs jelentősége.