900 buszvezető kirúgásával számol idén a BKV

Vágólapra másolva!
A buszjáratok kiszervezése miatt szűnnének meg a munkahelyek. Egy részüket átvenné a Volán.
Vágólapra másolva!

A BKV az idén hozzávetőleg 900 munkavállaló kiszervezésével és elbocsátásával számol, ami a buszágazatban dolgozók több mint negyede – írja a Népszabadság. A lap szerint a cég idei büdzséjéből legkevesebb hat-hétmilliárd forint hiányzik, és ebbe nem számolták bele az amortizációt, az idén fizetendő 9,4 milliárdos hiteltörlesztést és a 4-es metró okozta többletköltséget.

Mindezek mellett a közlekedési szolgáltatást a BKK folyamatosan szervezi ki külsős cégeknek, a lap szerint a BKV-ban az idén is 300-400 busz kiszervezésével számolnak. Emiatt várhatóan kilencszázzal kevesebb munkavállalóra lesz szükség. A Volánbusz a lap szerint átvesz 320 járművezetőt, de várhatóan így is elbocsátanak 500-550 embert. Az elbocsátási lista élére pedig azok a buszvezetők kerülhetnek, akik elutasítják az üzemanyag-megtakarítás bérbe építését.

A cég menedzsmentje ugyanis átalakítaná az autóbusz-vezetők bérezését. A sofőrök a VT-Transmanhoz hasonlóan üzemanyag-megtakarításként kapnák meg a jövedelmük egy részét, amivel a BKV úgy takaríthatna meg bérköltséget, hogy közben a buszvezetők nettó jövedelme nem változna. Ehhez viszont módosítani kell a munkaszerződéseket, és ezt csak a munkavállalók egyetértésével lehet. A bértárgyalásra meghívott szakszervezeti vezetők erős fenntartásokkal fogadták az ötletet.