Kilakoltatnák az újpesti kunyhólakókat

Vágólapra másolva!
A Város Mindenkiért szerint a rendőrség állhat az akció mögött.
Vágólapra másolva!

Tudomásunkra jutott, hogy március első hetében az újpesti rendőrkapitányság tömeges kunyhóbontásra készül a IV. kerületben – közölte a Város Mindenkiért csoport. A szervezet úgy tudja az érintettektől, hogy több mint 30 kunyhóban élő embert figyelmeztettek a kilakoltatásról.

A Város Mindenkiért szerint a rendőrség kereste fel néhányukat, és egyhetes határidőt adott nekik a kiköltözésre, de semmilyen írásos értesítést nem kaptak. A csoport szerint nem világos, ki rendelte el az akciót, de úgy tűnik, azt a kerületi rendőrség koordinálja.

Az Origónak kereste az újpesti rendőrkapitányságot, ahol egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták a hírt, azt mondták, csak a kapitány nyilatkozhat, ő viszont egyelőre elérhetetlen. E-mailben megkerestük a BRFK-t is, egyelőre várjuk a válaszukat.