Már szerdán döntenek az ittas dandártábornokról

Vágólapra másolva!
A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szerdán gyorsított eljárásban állítja a Dunakeszi Járásbíróság elé azt a rendőr dandártábornokot, aki január 31-én ittasan vezette a szolgálati autóját.
Vágólapra másolva!

A rendőr dandártábornok 2014. január 31-én a Külső Szilágyi úton, Dunakeszi irányába ittasan vezette Škoda Oktavia RS szolgálati kocsiját, majd felhajtott egy terelőszigetre, nekiment egy közlekedési táblának. Ennek ellenére rendőr továbbment, mintha mi sem történt volna, holott a kocsija is összetört. Ezután Dunakeszin, az M0-ás autóúton lelassult, majd megállt, közben bekapcsolta a kék villogót is.

Ekkor a gyanúsítottat a mögötte haladó, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dunakeszi Autópálya Alosztályának járőrei igazoltatták. A részeg rendőr vonakodva, többszöri felszólításra adta csak át az iratait, az alkoholtesztert pedig nem volt hajlandó megfújni, ezért vérvizsgálatra előállították. A vizsgálat eredménye szerint a gyanúsított "súlyos fokú alkoholos befolyásoltság állapotában" vezette szolgálati autóját.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a gyanúsítottat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban állítja a Dunakeszi Járásbíróság elé.