Tárki: A Fidesz magasan veri az Összefogást

Vágólapra másolva!
Elsősorban nem azért kedvez a Fidesz-KNDP-nek a politikai hangulat, mert az emberek elégedettek a kormánnyal, hanem azért, mert elégedetlenek az ellenzékkel. 
Vágólapra másolva!

A korábbiaktól eltérően a Tárki a februári adatfelvételt nem kérdőívezéssel, hanem szavazási helyzetet szimuláló módszerrel végezte, ami azt jelenti, hogy a megkérdezettek szavazócédulához hasonló papíron jelölték be, hogy kit választanának. A baloldali ellenzéki pártokat nem külön-külön, hanem az Összefogás közös listájaként mérték.

A teljes népesség körében a Fidesz 38 százalékon áll, a biztos pártválasztók között pedig 49 százalékot kapnának, ha most lennének a választások. Az Összefogás a teljes népesség körében 21 százalékot, a pártválasztók között 27 százalékot érne el. Utóbbi jelentős visszaesést mutat ahhoz képest, hogy az Összefogásban résztvevő pártokat választókat januárban összeadva még 35 százalékot kaptak volna.

A Jobbik támogatottsága a teljes népesség körében 8-ról 15 százalékra emelkedett, a pártválasztók körében pedig 14-ről 19 százalékra. Az LMP a parlamenti bejutás küszöbén áll, a teljes népességen belül 4, a pártválasztók között 6 százalékkal.

A pártválasztásban bizonytalan, vagy pártszimpátiájukat el nem árulók aránya 40 százalékról 22 százalékra csökkent.

A kutatás szerint a lakosságban közel azonos arányban vannak azok, akik kormányváltást akarnak (40 százalék), mint akik a jelenlegi kormány maradását szeretnék (39 százalék). Orbán Viktort sokkal inkább tartják alkalmas miniszterelnöknek (38 százalék), mint Mesterházy Attilát (14 százalék). A Tárki szerint a Fidesz-KDNP-nek kedvező hangulat kevésbé a kormányzattal való elégedettséggel, mint az ellenzékkel való elégedetlenséggel függ össze.