Fásultan várják a választások főpróbáját Fóton

Megismételt időközi polgármester- és önkormányzati választás Fóton Bartos Sándor (Fidesz) választás 2014 helyhatósági választás polgármester-választás Fót választási plakát poszter kampány Bartos Sándor (Fidesz) választás 2014 helyhatĂłsági választá
Riport a megismételt időközi polgármester- és önkormányzati választásról Fóton, a szavazás előtti héten, 2014. február 26-án.
Vágólapra másolva!
Önt lázba hozná, ha három hónap alatt másodszor kéne polgármestert választania? A fótiakkal pont ez történik, és nem igazán lelkesednek az ötletért. A kampány unalomba fulladt a városban, pedig a helyi politikusok az országgyűlési választások főpróbájaként tekintenek az időközi választásra. Az MSZP házról házra jár, a Fidesz a logók mágikus erejében bízik.
Vágólapra másolva!

Egy hónappal az országgyűlési választások előtt, nem sokkal a bajai viharok után azt gondolhatnánk, hogy az időközi voksolás elviselhetetlenségig felfokozott kampányban érkezik a Pest környéki Fótra. Főként, hogy az áprilisi országgyűlési választásokig már nem írhatnak ki sehol időközit, ez lesz tehát az egyik utolsó voksolás addig. Az épp tíz éve városi rangot kapott település életét azonban ottjártunkkor minden áthatotta, csak a pártok versengése nem. Persze, ahogy kell, voltak molinók, némelyik meglepően nagy is, meg villanyoszlopokra ragasztott plakátok – az egyik jelölté pont egy elveszett kutyát kereső hirdetés fölött lógott –, de a piacon, a kisbolt vagy a kocsma előtt nyomuk sem volt az esélyeket latolgató és a másik politikai hovatartozását kritizáló helyieknek.

"Jobboldali vagyok, tudja. De engem a Fidesz tönkretett ezzel a pénztárgép-mizériával." Egy kiábrándult fóti kereskedő szavai ezek, aki biztosan állította, hogy nem megy el vasárnap szavazni, pedig novemberben még rávette magát. A vevőin sem látja, hogy érdekelné őket, mi lesz vasárnap, szerinte csak a pártkatonákat hozza lázba a szavazás.

"Itt már nem hisznek az emberek senkinek, egyik politikus sem különb a másiknál. A rezsicsökkentés egy nagy hukk-mukk, jönnek itt a Simon Gábor millióival, azt meg nem nézi senki, hogy más pártokban mennyi van eldugva" – háborgott tovább a férfi, aki beszélgetésünk után ott folytatta, ahol az üzletbe lépésünk előtt abbahagyta: Jakupcsek Gabriella női beszélgetős talk-show-jánál.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Ha itt élnénk, nagy valószínűséggel mi sem kapnánk fel a fejünket arra, hogy vasárnap új polgármestert választhatunk. A tavalyi időközit azért tartották, mert a város önkormányzata hét év alatt a harmadik fideszes polgármesterét is bedarálta, ezt kell most egy buszos utaztatásos kampánycsendsértés miatt megismételniük. Mindez azt jelenti, hogy 2009-ben, 2010-ben, és 2013-ban is volt itt voksolás.

A helyiek szerint semmi különöset vagy újszerűt nem hozott a második kampány. Az ellenzéki jelölt Takács Istvánék háztól házig mentek, és az országos politika is eljött támogatást nyújtani. Így ott járt Mesterházy Attila és Kuncze Gábor, szombaton pedig Bajnai Gordon érkezik majd. "Attila egyértelműen kiállt mellém, átkarolt és azt mondta, hogy Fótnak egy ilyen emberre van szüksége" – árult el részleteket a polgármesterjelölt a közös fórumról. Közben a jobboldal jelöltjeként induló Bartos Sándor sem tétlenkedik: néhány helyi látta már, ahogy saját kezűleg ragasztja ki a plakátjait, és hozzá is jöttek a pártból: Kuzson Bence, a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje tartott vele fórumot. Mindez persze bő egy hónappal az országgyűlési választások előtt aligha meglepő.

A fóti MSZP emberei mindenesetre lelkesek: ottjártunkkor azt mondták, a most vasárnap egyértelműen az április 6-ai választás főpróbája: amelyik politikai erő itt nyer, az mindent visz. A bizakodásra meglehet az okuk, a novemberi választást az MSZP–Együtt-PM–DK közös jelöltje, Takács István nyerte. A legnagyobb csatát most közte és a független jelöltként induló, de a helyi Fidesz-frakció tagjaként politizáló Bartos Sándor között jósolják a helyiek. Bartos Sándornak nem volt ideje arra szerdán, hogy találkozzon velünk, és telefonon sem akart a kérdéseinkre válaszolni, pedig szívesen megkérdeztük volna tőle, hogy miért került a kampányplakátjára a Fidesz logója, holott három hónapja még nyoma sem volt, akkor csak a független jelölt titulus díszelgett a poszterre nyomtatott arcképe felett.

Bartos Sándor novemberi és márciusi plakátja. Fotó: Magócsi Márton - Origo

A helyi MSZP egyik képviselő-testületi tagjának, Fábry Bélának azonban volt egy tippje. "Hivatalosan sem novemberben, sem most nem indított jelöltet a Fidesz, félnek a kudarctól, hiszen Fóton már megbukott a párt" – állította, így értelmezve azt, hogy a megválasztott fideszes polgármesterek gyorsan cserélődtek. "Azt viszont tudják a Fideszben – folytatta Fábry –, hogy az igazi hívők, tudja, nem a vallásiak, hanem a politikaiak, a logóra mennek, ezért tették most Bartos alá, biztos, ami biztos." Csütörtökön a helyi választási bizottság egyébként el is marasztalta Bartost, amiért független jelölt létére pártlogók vannak a plakátján. A férfiról azt tartják a helyiek, hogy egy ősi, paraszt gazdálkodó család sarja, aki a mai napig a budapesti Flórián térre hordja eladni a paradicsomát, ezért biztos támogatókat jelentenek neki a helyi gazdák.

Nem mintha a novemberi polgármester-választás olyan nagyon megmozgatta volna a fótiakat: akkor is csak a szavazásra jogosultak harmada ment el az urnákhoz. A legutóbb legtöbb szavazatot besöprő, a bal csuklóján piros MSZP-s gumikarkötőt viselő, a politikába az újságírásból átnyergelt Takács István szerint ennek egyik oka lehetett az akkori katasztrofális időjárás, most vasárnapra azonban – mint fogalmazott – napsütést rendelt, így abban bízik, hogy több szavazó lesz. Optimista hozzáállásának kicsit ellentmond, hogy néhány mondattal később már arról beszélt: nem ám Bartos, de nem is a harmadik jelölt, a 2010-ig fideszes polgármesterként dolgozó, de a pártban parkolópályára tett Mádly Zsolt a legnagyobb ellensége, hanem a helyiek közönye. Takács azt mondta, nem akar elkiabálni semmit, de magabiztosan áll a dolgokhoz, és szerinte nyerésre áll. Ha pedig ez így lesz, akkor "csak azért is rendet csinál Fóton" – ez a plakátja szlogenje is.

Az utolsó reményünket arra, hogy valami szaftos kampánycsendsértésről hallunk, a helyi választási bizottság elnöke zúzta porrá. Persa Ernő sem tudott minket elkápráztatni izgalmas történetekkel: a kampány békésen megy, semmi különösebb bejelentés vagy kifogás nem érkezett eddig hozzájuk. "Reméljük, minden békésen folytatódik" – zárta a rövidke beszélgetést.

Fót Sikátorpuszta nevű részén ottjártunkkor csak egy fekete kabátos nő állt a megállóban, ahonnan november 24-én az a bizonyos különbusz indult, amely miatt most meg kell ismételni a szavazást. Nehezen tudtuk elképzelni, hogyan képes egy ekkora jármű kilavírozni ezen a borzasztóan rossz minőségű földúton az aszfaltos útra. Arra, hogy most vasárnap hogyan fogják megoldani a sikátorpusztaiak a szavazókörbe jutásukat, nem kaptunk választ, Persa Ernő szerint "mindenki, ahogy tudja", de különbuszt valószínűleg nem rendelnek.