Kisebb pánikot okozott a mozgósítás híre Kárpátalján

Vágólapra másolva!
Menekültek tömegeiről érkeztek hírek vasárnap az ukrán-magyar határról. A tiszabecsi polgármester azonban csak harminc-egynéhány emberről tud, akik az ukrajnai mozgósítást félreértve menekültek Magyarországra. Azóta talán már haza is mentek. A határőrök nem tapasztaltak kiugró forgalmat, menekültkérelmet senki nem adott be.
Vágólapra másolva!

Pár tucat ember érkezett csak Kárpátaljáról, szó sem volt százakról – mondta az Origónak Lőrinc Gusztáv tiszabecsi polgármester. Az önkormányzat vasárnap este 31 ilyen embert helyezett el az öregek napközi otthonában, fűtött helyen. Teát, zsíros kenyeret kaptak. A polgármester szerint páran voltak a helyi büfénél is, akik nem kértek elhelyezést.

Az érintettek azért jöttek Magyarországra, hogy elkerüljék az ukrajnai mozgósítást, amiről félrevezető információk terjedtek el a körükben. A magyar belügyi szervek, és egy ukrajnai diplomata is felkereste emiatt a települést. Utóbbi igyekezett megnyugtatni az ott várakozó embereket, hogy nem kell tartaniuk semmitől otthon, Kárpátalján nincs általános mozgósítás.

Korábban az Index a jobbikos Apáti István képviselőre hivatkozva azt írta, ezer ember menekült Magyarországra a mozgósítás elől, és az Origo is kapott olyan olvasói levelet, hogy „a menekültek tömegesen lépik át a határt” Tiszabecsnél.

A Belügyminisztérium sajtóosztálya azonban cáfolta az Origónak, hogy tömegek menekültek volna. Azt mondták, nem volt kiugró a forgalom vasárnap az ukrán határon.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggeli közleményében pedig azt írta: az ukrán–magyar határszakasz teljes hosszán nyugalom van. Az elmúlt 24 órában a személy- és a gépjárműforgalomban kiugró változás nem volt tapasztalható, az átlagos vasárnapi képet mutatta. Menekültkérelmet nem terjesztettek elő, határsértés nem történt.

A tiszabecsi polgármesterhez hasonlóan nyilatkozott hétfő reggel Németh Zsolt külügyi államtitkár is az M1 Ma Reggel című műsorában. Németh szerint nem igaz, hogy ezres nagyságrendben érkeznek Magyarországra kárpátaljai magyarok. A nagyszőlősi járásból azonban egy álhír miatt – amely szerint általános mozgósítás van Ukrajnában – valóban elindult több száz fiatal. Németh szerint nincs általános mozgósítás Ukrajnában, csak készenlétbe helyezték a hadsereget. Az ukrán állampolgárságú magyar embereknek sem kell félniük attól, hogy besorozzák őket.

A tiszebecsi polgármester azt mondta, Apáti István is felkereste településüket, és több száz menekülőről beszélt, de szerinte ez a szám csupán harminc-egynéhány volt. Lőrinc Gusztáv reggel kiment a helyi határátkelőhöz is, ahol nem tapasztalt nagyobb forgalmat egy átlagos hétfőhöz képest, és a határőrök is erről tájékoztatták – mondta az Origónak.

A napközi otthonban elhelyezett, illetve a büfénél várakozó emberek azóta el is mentek. Hogy hazatértek-e, vagy a határ magyar oldalán maradtak, azt nem tudta megmondani a polgármester.

Nagy Roland, a magyar–román–ukrán hármas határnál fekvő Garbolc polgármestere azt mondta telefonon az Origónak, hogy láthatóan fokozottabb a határellenőrzés, de ezenkívül semmit nem érzékeltek az ukrajnai a válságból. "Á, semmi" – mondta arra a kérdésre, hogy érkeztek-e menekültek a faluba.Hasonlóan nyilatkozott Lónya polgármestere, Király Edit is: nem látott menekülteket. Két biciklissel beszéltünk, akik Ukrajnából jöttek, de csak arra panaszkodtak, hogy egyre kevesebbet ér a pénzük - mondta az Origónak.