Sokan megsérültek a szentesi vonatbalesetben

Vágólapra másolva!
Sok sérültje van annak a Szentesnél történt hétfői balesetnek, amelyben motorvonat ütközött egy kukoricát szállító teherautóval egy vasúti átjáróban. A sérültek számáról egyelőre ellentmondóak az információk.
Vágólapra másolva!

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel azt közölte, tizenhárman sérültek meg a balesetben. Közülük egy életveszélyes sérültet, a kamion sofőrjét mentőhelikopter vitte a szegedi klinikára, egy másik ember sérülése súlyos, a többiek könnyebben sérültek meg, őket Szentesen és Hódmezővásárhelyen látják el.

A sofőr azt mondta, amikor a teherautóval át akart haladni a síneken, a jármű fennakadt, a vonat pedig nekiütközött. A Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó vonat mozdonya és az utána lévő kocsi kisiklott, de nem borult fel. A helyszínre tucatnyi mentőautó érkezett. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, és nyomozást indít tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset okozása miatt.

A Mávinform tájékoztatása szerint hárman súlyosan, mintegy 25-en pedig könnyebben sérültek meg a balesetben. Közölték azt is, hogy a kamion a jól működő fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre.

Jelenleg áll a vasúti közlekedés ezen a szakaszon, Szegvár és Szentes között autóbuszok viszik az utasokat. Az átszállások miatt az utasoknak 10-15 perces késésre kell számítaniuk. A menetrend várhatóan csak késő estére állhat helyre.