Vágólapra másolva!
A Magyar Nyelvstratégiai Intézet a közmédia és a közigazgatás szövegeibe és a tankönyvekbe is beleszól majd.
Vágólapra másolva!

Április elsején, húszfős létszámmal megalakul a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, áll a Magyar Közlönyben. Az erre vonatkozó rendeletből és határozatból kiderül, hogy az intézet igazgatóját határozatlan időre nevezik ki, az intézet egyéb feladatok mellett nyelvpolitikai állásfoglalásokat készít majd a közigazgatás és a közmédia részére, kidolgozza az új magyar nyelvi tankönyvprogramot, illetve a magyar nyelvi értékvesztéssel szembeni irányelveket dolgoz ki a kormánynak, felhasználva a sikeres észt, finn, lengyel és izlandi mintákat.

Emellett koordinálja a szaknyelvek tudatos fejlesztését, kidolgozza a középtávú magyar nyelvstratégiát, kutatja a nyelvet. Feladata lesz a nyelvi kisebbségvédelem, valamint megőrizni a nyelvi gazdagságot, nyelvjárásokat, rétegnyelveket, emellett vizsgálja a határon túli nyelvváltozatok helyzetét.

Az intézet a miniszterelnök irányítása alatt áll, irányítását a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján látja el. Ez a poszt most Lázár Jánosé. Pénteken a Magyar Közlönyben az jelent meg, hogy az intézet támogatására százmillió forintot különítettek el a tartalékból.