Április 3-án adják át a Várkert bazárt

Vágólapra másolva!
A megnyitó után is folytatódnak a munkálatok, felújítják a Lánchíd utcát is – mondta Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere a Magyar Nemzetnek.
Vágólapra másolva!

Mégsem csúszik augusztusra a felújított Várkert bazár átadása. Április 3-án, Ybl Miklós születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a műemléki részek megnyílnak a nagyközönség előtt, ezt követően folyatódnak majd a további munkálatok – mondta Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere a Magyar Nemzetnek.

„Szerettük volna befejezni, és a munka fő részét le is zárjuk. A realitás viszont az, hogy intézményként a tényleges működését csak hónapokkal később kezdheti meg. A pótlólagos állami támogatással együtt csaknem tízmilliárdos beruházásnál a műemléki helyreállítás, majd a működtetés és fenntartás állami feladat, a kapcsolódó létesítményekért, a közlekedésért pedig a budavári önkormányzat felel” – mondta Nagy.

A beruházás második ütemében fog megújulni a Lánchíd és az Öntőház utca is. „A Lánchíd utca díszburkolatot kap, és emelt útpályát alakítunk ki a korzóról a közlekedési sávba áthelyezett biciklisávokkal. Forgalomcsillapított övezet lesz, a gépjárművek óránként legfeljebb 30 kilométeres sebességgel haladhatnak majd. Az eddigi átmenőforgalom és a tabáni csomópont is jelentősen átalakul. Lehetnek nagyszabású rendezvények a föld alatti többfunkciós központban, a királyi kertben vagy a bazársoron" – mondta Nagy.

A polgármester szerint nem lesznek itt olyan nagy koncertek, mint a nyolcvanas évek Ifiparkjában voltak. A megnyitó után viszont hétvégén kiállításokkal, idegenvezetéssel várják a látogatókat. "Nyár végétől pedig beindulhat az igazi pezsgés" – mondta.