A kormány 10 nappal a választás előtt dönt 7200 milliárdról

Lázár János Parlament Rogán Antal Szijjártó Péter fizetés vagyonosodás
Vágólapra másolva!
Lázár János szerint a kormány március 27-én dönt arról, hogy mi lesz a „belső tartalma” annak a 7200 milliárd forintnak, amelyet az EU-tól kapunk fejlesztési pénzként a következő hét évben. Lázár azt is mondta, hogy a tervek szerint félig zöld energiából, félig atomenergiából fedeznék az ország energiaellátását.
Vágólapra másolva!

A kormánynak az a fő célkitűzése, hogy Magyarország a legversenyképesebb gazdaság legyen, a legolcsóbb energiával, megerősített kkv-szektorral – jelentette ki Lázár János egy makói vállalkozói fórumon.

A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési elképzelésekről tartott fórumon a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta, a tervek szerint a következő időszakban a 7200 milliárdos uniós forrás 60 százaléka kerül a vállalkozói szektorba. Mint mondta, március 27-én dönt a kormány arról, hogy ennek a forrásnak mi lesz "a belső tartalma”.

Lázár szerint a forrás ezentúl nem a vállalkozások továbbműködését finanszírozza, hanem elsősorban piacbővítésre, munkahely- és forgalombővítésre, technológiai újításra szeretnék fordítani; 500 milliárd forintot innovációra szánnak. A források másik része, 40 százaléka humán- és reálinfrastruktúra-fejlesztésre kerül, oktatásra, egészségügyre, szakképzésre fordítják a pénzeket, utóbbira jelentős összegeket költve. 1000-1100 milliárd forint áll majd rendelkezésre az agártámogatásokra, elsősorban a kézimunka-igényes mezőgazdaságra, a zöldség-, gyümölcs- és növénytermesztésre.

Átalakul a pályázati rendszer, ami azt jelenti, hogy 1 millió euró alatt nem lesz pályázat. Az a fajta bürokrácia, ami most működik, megszűnik - mondta Lázár János. Megváltozik a közbeszerzési rendszer is: az építőiparban a helyi vállalkozók előnyben részesülnek a nem helyi, esetleg külföldi nagyvállalatokkal szemben. A kormány elkötelezett abban, hogy 2015-től az olcsó energia a vállalkozók számára is elérhető legyen.

Lázár arról is beszélt, hogy a kormány azt szeretne függetlenedni a gázimportunk 80 százalékát szállító Oroszországtól. "Ettől szeretnénk függetlenedni, a függetlenséget pedig a saját országunkban, saját magunk által előállított energia jelenti" - mondta Lázár János. Szerinte ez két forrásból jöhet, a tervek szerint 50 százalékban zöld energiából, és 50 százalékban a stabilitást, tervezhetőséget, kiszámíthatóságot jelentő atomenergiából.