Bajnai: Orbán Janukovics sorsára juthat

bajnai gordon egy éve együtt rendezvény
Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, volt miniszterelnök beszél pártja egyéves születésnapján a Dürer Rendezvényházban 2014. március 8-án
Vágólapra másolva!
Negyedmillió új munkahelyet, a Klebelsberg Központ megszüntetését, a tanárok megbecsülését és kétkulcsos adórendszert ígért szombaton Bajnai Gordon. Az ellenzéki politikus a megbukott ukrán elnökhöz hasonlította Orbánt, szerinte a választás tétje, hogy az EU keleti végvára vagy a putyini unió előretolt őrsége leszünk-e. Szólt a Freeform Five, szülinapi bulit tartott az Együtt-PM.
Vágólapra másolva!

A színpadon sétálva, egy történet elmesélésével kezdte beszédét Bajnai Gordon szombaton az Együtt-PM szülinapi rendezvényén.

A sztori arról szólt, hogy van egy ország, ahol a családok többsége gázzal főz, ezért csökkenteni kezdik a rezsit. Az ország vezetője, egy bizonyos Viktor úgy akarja megőrizni a hatalmát, hogy elmegy minden oroszok vezetőjéhez, és azt kéri, hogy az országa olcsóbban vehessen gázt. Viktor országa azonban úgy érzi, hogy az oroszok egyre több mindent kérnek cserébe, ezért az utcára mennek, ahol a rendőrséget vetik be ellenük, majd az orosz csapatok is bevonulnak az országba.

Forrás: MTI/Beliczay László

Ukrajna nálunk is megtörténhet

„Az a Viktor nem az a Viktor” – nyugtatta meg a hallgatóságot Bajnai. A történet így egyelőre Ukrajnáról és volt elnökéről, Viktor Janukovicsról szól, nem Magyarországról és Orbánról. „Ukrajna azonban nálunk is megtörténhet” – fűzte tovább mondanivalóját az Együtt-PM vezetője. Szerinte a paksi bővítésről szóló orosz-magyar szerződés miatt többen gondolják azt, hogy Magyarország egyre inkább szovjet utódállammá válik. Ezt bizonyítja szerinte, hogy a paksi szerződéssel az Orbán-kormány három fontos pillére is kidőlt. Majd a pillérek boncolgatásába kezdett.

• Vége a rezsiharcnak, a paksi bővítéssel kétszer drágább lesz az áram. Bajnai nem tért ki arra, hogy ennek mi az oka, a korábbi ellenzéki nyilatkozatokból azonban kiderült, hogy a baloldal arra számít, hogy a bővítéssel járó költségek rárakódnak az áram árára, a kormány ezt tagadja.

• Nem csökken az államadósság, sőt háromszor háromezer milliárd forinttal nő. A Bajnai-kormány idején még háromezer milliárddal volt kisebb az államadósság, ehhez jön a paksi bővítés költsége, illetve a bekebelezett magán-nyugdíjpénztári vagyon. Bajnai szerint ez a Fidesz három csapása. „A negyedik csapás mi leszünk, amikor elcsapjuk a kormányt április 6-án” - mondta.

• Vége a szabadságharcnak is. Bajnai eszmefuttatása szerint Orbán Brüsszellel azonosította azt a sárkányt, akivel küzdeni kell, a csata közben azonban hátralépett, és az orosz medve ölében találta magát. A tét így az, hogy „az EU keleti végvára leszünk”, vagy pedig „a putyini unió előretolt őrsége”.

Disneyland közpénzből

„Orbánisztánnak csak az egyik városa Paks, a fővárosa a kormányfő szülőfaluja, Felcsút” – folytatta. Itt stadion, reptér, kisvasút, kastélyszálló épült. Bajnai szerint sok gyerek álmodott arról, hogy a kert tövében Disneyland épül, de kevés gyerek gondolta azt, hogy ezt közpénzből szeretné megcsinálni. Nemcsak egy kisgyerekkel, hanem Horthy Miklóssal is párhuzamba állította Orbánt. Leendő kormányzónak nevezte arra hivatkozva, hogy a tervek szerint a Várba helyeznék át a kormányfő hivatalát, a köztévé pedig már most is olyan propagandát közvetít, ami a Horthy-korszakra volt jellemző.

Forrás: MTI/Beliczay László

Szerinte a Fidesz jövőképe abban kimerül, hogy állandó rezsiharcot ígér. „Nem jobb jövőkép az, ha a fizetések emelkednek?” – tette fel a kérdést. Bajnai szerint olyan programra van szükség, amely Magyarország polgárait teszi erőssé, amely a törekvő embereket támogatja, majd rátért az Együtt-PM kampányígéreteire.

Negyedmillió munkahely

A legfontosabb lépésnek a jogbiztonság helyreállítását nevezte, ennek lényege, hogy a polgárokat megvédjék az állammal szemben. Ez mindennek az alapja, de ettől még nem fognak jobban élni az emberek – mondta. Ehhez munkára van szükség, Bajnai így negyedmillió új munkahelyet ígért, amelybe nem számolnák bele a közmunkát és a külföldi magyar munkavállalókat. Kiemelt szerepet szán az oktatásnak, konkrétumok között a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megszüntetését, a pedagógusi pálya erkölcsi és anyagi elismerését említette. Emellett olyan kétkulcsos adórendszert ígért, amellyel mindenki jól jár, és amely csak a felső 8-9 százaléktól követel többletterhet.

Többször is említette, hogy olyan kormányzásra van szükség, amely nyugalmat teremt az országban. ”A békét azonban csak a győztes tudja elhozni” - fogalmazott. Mindenkit arra kért, hogy ha fél is, de menjen el szavazni. Bajnai a félelemben élőknek azt javasolta, hogy vegyenek fel egy narancssága pólót, tűzzék ki az „I love Fidesz” feliratú kitűzőt, és a függöny mögött húzzák be a baloldalt. A beszédét „Isten óvja” kezdetű mondatokkal zárta, többek között Isten oltalmát kérte a sajtószabadságra, illetve a pártjára.

Forrás: MTI/Beliczay László

A szülinapot a fővárosi Ajtósi Dürer sori rendezvénypark egyik termében ünnepelték. Az érkezőket félhomály, tompa kék fények fogadták, de partihangulatot árasztott a hangszórókból duruzsoló Freeform Five is. Együtt-PM-eseken kívül más baloldali pártok tagjai is felbukkantak, többek között a szocialista Harangozó Tamást lehetett látni.

A felszólalókat Juhász Péter vezette fel, Bajnai után a legnagyobb tapsot Szabó Rebeka kapta. A volt LMP-s politikus arról beszélt, hogy az önéletrajza fontos információval bővült, visszaeső lett. Ez alatt azt értette, hogy a Közgép udvarának elfoglalása, illetve a Parlamenthez való odaláncolás után is börtönben találta magát. Szerinte azonban Orbán az igazi visszaeső, aki az „oligarchaválogatott” érdekében cselekszik.

Szabó Rebekán kívül hárman is felszólaltak Bajnai előtt, a volt kormányfő beszéde után pedig behoztak egy fehér, „egy éve együtt!” feliratú tortát, amelyet a pártvezetés körbeállt az újságírók örömére.