Először a bölcsődébe, aztán a templomba tört be

Vágólapra másolva!
Előtte egy biciklit is lopott egy szegedi hajléktalan.
Vágólapra másolva!

Ruhát, tisztálkodó szereket és más használati tárgyakat tulajdonított el egy hajléktalan szegedi férfi egy ásotthalmi bölcsődéből, és az épület átkutatása során több helyen is tüzet gyújtott, valószínűleg azért, mert fázott - írja a police.hu.

A 61 éves S. Tibor Sándor a bölcsődébe betörés előtt egy kerékpárt is ellopott, és a rendőrök a bicikli tulajdonosának bejelentése nyomán találtak rá a tolvajra. A férfi szombat reggel a bölcsődéből a helyi pizzériába ment, ahol italozott, majd átsétált a templomkertbe. Ott egy melléképületet tört fel, akkor érték tetten a rendőrök.

A betörés közben a férfi megvágta magát, így az egyik ujja még akkor is vérzett, amikor az egyenruhások elfogták. A lopott kerékpár csomagtartóján lévő zacskóból pedig előkerültek a bölcsődéből elvitt tárgyak.

S. Tibor Sándor tagadta a bűncselekmények elkövetését, és azzal védekezett, hogy egy ismerősét kereste a településen, valamint a plébánostól akart pénzt kérni. A férfit őrizetbe vették, és a Szegedi Rendőrkapitányság lopás miatt indított ellene büntetőeljárást.