Rózsadombnak hívták, siralomvölgy lett

Nemrég a falu dísze volt, Rózsadombnak hívták, ma már a legelátkozottabb környék Somogyszilben a Martinovics utca. Az elnéptelenedő házakat tolvajok bontják szét, szinte a lakók feje fölül.

"Fáj a szívem, ha idejövök. Hatvanöt év az mégiscsak hatvanöt év." Vagy negyed órája járjuk már a Martinovics utcát a nemrég elköltözött Sámoly Józseffel, egyenként hallgatjuk végig a házak történetét, amikor először tör elő belőle érzelem. "Siralomvölgy lett Somogyszil legszebb utcája. Siralomvölgy", ismétli, majd újra tárgyilagosra vált. Az a kapu például két hét múlva már biztosan nem lesz itt, jegyzi meg minden irónia nélkül egy fehérre mázolt, rozsdás, új korában is az olcsóbbak közé tartozó, egyszerű kerti vasbejárat felé bökve.

A kilátás pazar. Somogyszilben járunk, egy Kaposvárhoz közeli, alig ezerfős somogyi településen, a valóságban viszont egy völgy és jó hatszáz méteres üres út választ el minket tőle. A falu felé lejtővel induló, majd emelkedőbe forduló földeken kutyák kergetik egymást, traktor szánt, a zajuk viszont távol marad tőlünk. Az utcában mindkét oldalon tucatnyi ház sorakozik, mögöttük csak a földek terülnek el. "Rózsadombnak hívták ezt a környéket a pesti gazdagnegyed után, olyan gyönyörű volt a Tót utca. Tótok lakták, mindenki így nevezi itt", mondja Sámoly József.

A képre kattintva további fotókat láthat a falu pusztulásáról. Fotó: Hajdú D. András - Origo

A "Tót utcát", ahová nemrég még nyugodtan sétált be nagyobb összeggel is a helyi providentes ügyintéző, néhány évvel ezelőtt gyilkos töménységben érték el a magyar falvak általános gondjai. Az egyre inkább lepusztuló, az idősek halála után kiürülő, egyre kevesebbet érő régi házaknál a kétezres évek végén beindult a "szocpolozás", a három-négy gyerekes, szegény családok sok épületet vettek meg az állami támogatásból, de a helyi szóbeszéd szerint ezek látványosan rozogábbak voltak és maradtak is, mint azt a vételre, felújításra kapott támogatási összegek indokolták volna. A faluban járva-kelve az emberekből dőltek a sok évvel ezelőtti történetek a kívülről elfogadható, de fűtés és vízvezeték nélküli házakról, a soha el nem készülő épületbővítésekről, a csupán pár hónapig a frissen szerzett házakban lakó, majd továbbálló családokról.

"Amikor kijöttek ellenőrizni az államtól, akkor ott virított a falból kijövő csap. Csak éppen víz nem jött belőle, mert nem volt vezeték sem." "Megrendeltek ötvenezer forintnyi építőanyagot, ott állt az udvaron, bemutatták a szocpolos ellenőrnek, aztán pár hét múlva átvitték a szomszédba, a rokonokhoz, mert éppen oda érkezett egy másik ellenőr" - erősítettek rá egymás történeteire a kocsmában, a boltban, és mesélte ezeket egy sok ciklus óta helyi önkormányzati képviselő is, aki azonban nem akarta a nevét adni a nyilatkozatához. A családok aztán maradtak ugyanolyan szegények, viszont ahhoz, hogy ez olajozottan működjön, kellettek ügyvédek, hivatalnokok és persze az egészet kitaláló és levezénylő dörzsölt külsősök is, jegyezték meg többen is.

Nézze meg az utca házait egymás mellett egy újabb galériában. Kattintson a képre! Fotó: Hajdú D. András - Origo

A sztorik valóságtartalmát nehéz ellenőrizni, hiszen ha egy ilyen csalás gyanúja felmerül, pláne iratokkal, tanúkkal bizonyítható, az minimum rendőrségi ügy. A másik fele a történetnek, hogy a valaha vonzó utcában, a helyi Rózsadombon németek is vettek házakat, ám az első itt töltött nyár után már nem nagyon vágytak vissza, inkább hagyták magukra a pár havi nyugdíjukkal megegyező értékű ingatlanokat.

Hogy az utcában milyen arányban vannak a szocpolos és a német házak, azt mindenki másképp tudja, de a végeredmény szempontjából mindegy is: évek óta lakatlan, elképesztően lepusztult, félig vagy egészen széthordott, elbontott házak düledeznek sorban egymás mellett, méteres kórók, fedetlen aknák, iszonyatos szemétkupacok, emberi ürülékhalmok állnak a kertekben. Számoltuk: öt, egymás után álló üres házra, vagy maradványára jut egy lakott. "Mindent visznek, ami a-val kezdődik. A téglát, a csempét, a vezetékeket" - süti el Sámoly a régi, de ideillő viccet, aztán a sokadik romhalmazra hirtelen rámutat.

Na, ez volt az én házam, mondja, rutinosan tárja szélesre a zárhatatlan kertkaput. Öreg, beteges farkaskutya üdvözöl minket, kétnaponta járnak hozzá etetni. A házat három éve 1 millió 150 ezerért adta el József, hogy beköltözzön a fia mellé a faluba. Nemsokára viszik oda a kutyát is. "Itt álltak a tehenek, itt a disznók, itt pedig istálló volt", vezet végig minket a düledező, ajtó nélküli épületen. A tejpénz, úgy képzelje el, valaha biztosabb volt, mint ma a nyugdíj, itt az utcában minden házban voltak állatok, nosztalgiázik. Az ingatlant egy intézetből nemrég kijött fiú számára vette meg a gyámja, de valamiért azóta sem költözött be senki, csak néhányszor jöttek erre, mondták, nyugodtan maradhat a kutya. Az egyik ilyen villámlátogatáskor szembesültek azzal, hogy az ablakot betörték, a bojler és a fűtőtest már nincs meg.

A pusztulás megállíthatatlan. Kattintásra galéria nyílik! Fotó: Hajdú D. András - Origo

Pár házzal arrébb nem úszta meg ennyivel a tulajdonos. Francsics Csaba húsz éve, friss nyugdíjas bányászként költözött Pécsről az akkortájt virágkorát élő utcába. "Jöjjön, megmutatom, csak hozom a kulcsot." Hátraindulunk, "úgy járok itthon, mint egy börtönőr", ironizál, ahogy a saját házában nyitogatja a zárakat, kulcscsomóját zörgetve. Lakat óvja a fürdőszobáját is, belépve a látvány megdöbbentő: a kád helyén mintha bomba robbant volna. A férfi pár éve a faluba ment be egy bálba. Hajnalban érkezett haza arra, hogy mondhatni lebontották a fürdőszobáját, bojlerestül, csapostul, kádastul.

Ehhez képest olcsón megúszta nemrég, amikor a postára ment. Húsz percig volt távol, ezalatt étolajat és lisztet loptak tőle, igaz, utóbbiból rögtön hat kilót. A rendőrségi feljelentésnek nincs értelme, mint ahogy kérdőre vonni a helyieket sincs, "úgyis letagadják". Eladni nem tudja a házát, pedig próbálta. Egy érdeklődő jött csak a hirdetésre, de az az utcán végighajtva ki sem szállt az autóból. "Nagy mázlid volt, hogy neked sikerült", jegyzi meg többször is az eladásra célozva Sámolynak, akivel húsz évig laktak pár háznyira egymástól. Viszont legalább a testi épségét senki nem fenyegeti, verekedések, rablások nincsenek, a lopások mellett csak a redőnyét zörgetik gyakran szórakozásból "a hülye gyerekek".

Orvosság nem nagyon van a helyzetre: a rendőrök mindennap bekanyarodnak az utcába, de sokat nem ér a napi negyedórás délutáni-esti jelenlétük, az önkormányzat által telepített kamerák hatásfokáról meg a helyi gúnynév árulkodik: mindenki kamurának hívja őket. Az egyik, név nélkül nyilatkozó önkormányzati képviselővel beszélgetve - a polgármester épp temetésen volt ottjártunkkor, és telefonon nem értük el sem akkor, sem később - kiderült, hogy próbáltak ugyan civil őrjáratokat szervezni, de az első pár alkalom után már elmaradoztak az emberek, nem értek rá, alábbhagyott a lelkesedés. Más eszköze pedig az önkormányzatnak nincs, "a segélyeket fentről adják, mi nem tudjuk ezeket visszatartani".

A képre kattintva nézze meg az omladozó házak sorát galériánkban! Fotó: Hajdú D. András - Origo

Az ugyanakkor bántja őt és a helyieket is, hogy a sajtóba most egy olyan dologgal kerülnek be (a héten a KaposTV is riportot készített a Martinovics utcáról), ami szerintük egyáltalán nem helyi specialitás, hanem mindenütt létező jelenség. "Valaki a faluból épp most tette fel a Facebookra, hogy állítsuk meg a dolgot, míg tragédia nem történik. Könyörgök, milyen tragédia? Senkit nem bántottak itt. A lopások mindennaposak, visznek mindent, még a gázolajat is, ami nyilván nagyon bosszantó, de hát túlzásokba azért ne essünk", fakadt ki a boltos, amikor kiderült, mi járatban vagyunk.

A Tót utcában közben a falusi látszatnyugalomban lassan elfogynak a házak, a legszebb utcából a legdurvább gettó lesz. Hogy ki a felelős, senki nem mondja. "Egy éve jöttünk csak ide, nem tudok mit mondani", könyököl ki az utca utolsó házának ablakán egy nő. 550 ezerbe került a házuk, a férje nincs otthon, éppen dolgozik. "Mi egymillió-nyolcért vettük szocpolra ezt 2005-ben, akkor költöztünk ide a ledózerolt cigánysorról", mondja a vele szemben lakó nő. Kamasz és felnőtt gyerekeivel, unokákkal laknak a lerobbant épületben és a szomszédjában. "Hogy ki hordja szét itt a házakat? Mi biztos nem, szerintem az utca elején lakók lesznek azok." Nem kezdjük magyarázni, hogy az utca elején már jártunk. Ott szintén barátságosan azt mondták, hogy nem akarnak nyilatkozni, csak békében élni, amiért mindent meg is tesznek, úgyhogy biztos az utca végén találjuk a bűnösöket.