Kirúghatják a kritikus újságírókat

Vágólapra másolva!
A Rádió Eger megállapodott az önkormányzattal, hogy munkatársaik egy rossz szót se mondanak a városra. Sem a rádióban, sem saját közösségi oldalaikon. Aki megsérti a szabályt, az állásával játszik.
Vágólapra másolva!

Furcsa szerződést kötött az egri önkormányzat és a Rádió Eger. A Népszabadság birtokába került megállapodás értelmében tilos a város jó hírnevét és hitelképességét sértő, azt veszélyeztető tényeket állítani, vagy erre utaló magatarttást tanúsítani.

A szerkesztőség munkatársai nyilvános helyeken, közösségi portálokon se szidhatják az önkormányzatot és a munkatársait. Ha mégis megtennék, elbocsátásuk mellett kártérítést is kell fizetniük.

A Népszabadságnak a rádió egyik munkatársa elmopndta, hogy amikor egyikük saját közösségi oldalán írt arról, hogy kátyúsak az utak Egerben, eltávolítatták vele a bejegyzést a megállapodásra hivatkozva.

A megállapodás 2013. december végéig szólt, a Népszabadságnak egyelőre nem nyilatkozott a rádió vezetője, hogy idén is érvényes-e a szerződés.