Két államtitkár, egy dühös férfi és egy eldurvult zaklatási ügy

Czerván György, Két államtitkár, egy dühös férfi és egy eldurvult zaklatási ügy
Czerván György beszél egy nagykátai gazdafórumon
Vágólapra másolva!
Politikusok fenyegetése miatt indult büntetőeljárás még januárban egy tápiószentmártoni volt rendőr ellen. A férfi azt elismeri, hogy Czerván György államtitkárt este, az otthonában hívogatta telefonon, azt viszont nem, hogy Lázár Jánosnak fenyegető levelet írt. A 2011 nyarán kezdődött ügy most a tárgyalótermen kívül vett érdekes fordulatokat.
Vágólapra másolva!

A mai napig nem érti Bánfalvi Zorán, hogy 2011. június 9-én éjszaka miért törték rá az ajtót életvédelmis nyomozók a tápiószentmártoni házában, és vitték be a Teve utcai rendőrpalotába. Pedig számíthatott a hatóságok érkezésére. A most 45 éves, nyugdíjas rendőr aznap este saját bevallása és az ügyében írt vádirat szerint is háromszor hívta fel dühösen a falujában lakó Czerván György vidékfejlesztési államtitkárt azzal a felkiáltással, hogy "gyere ki a főtérre, rendezzük le". Azt a néhány nappal korábbi parlamenti szavazást akarta rajta számon kérni, amellyel a rendőrök korengedményes nyugdíját kurtították meg. Ráadásul korábban, még a törvény beterjesztésekor is felhívta a Czervánt, hogy érdeklődjön, miként fog szavazni, az érdeklődésnek pedig úgy adott nyomatékot, hogy autójával kétszer leparkolt a politikus háza közelében.

Czerván György beszél egy nagykátai gazdafórumon Forrás: Mudra László/Mudra László

Hogy mindez büntetendő-e, azt majd a bíróság eldönti. A zaklatás miatt indított büntetőeljárásnak januárban volt az első tárgyalása. Bánfalvi szerint néhány telefonhívás és "csúnya nézés az autóból" még bele kellene hogy férjen a demokráciába, de ha mégsem, szerinte akkor sem indokolja semmi azt, hogy életvédelmis nyomozók törjenek rá. Az ügyészség szerint büntetendő, amit a férfi tett, az államtitkár felesége ráadásul attól tartott, hogy a volt rendőrnek fegyvere lehet, és úgy hallotta, szomszédjait már fenyegette azzal, hogy lelövi őket. Az Origo birtokába került jegyzőkönyv szerint ugyanakkor a tárgyaláson a nő már nem emlékezett, ki mondta ezt neki. Bánfalvi azt állítja, hogy a hivatalos adatbázisokból kiolvasható, hogy nem tart fegyvert, ezt az ügyiratok szerint mindeddig senki nem cáfolta. Az exrendőr mindezek után jó hírnév megsértéséért feljelentette Czervánékat.

Kitépem a beled, szétverem a pofád!

A 2011 óta tartó büntetőeljárásban azonban ez csak a jéghegy csúcsa. A Bánfalvi által elmondottak, az általa rendelkezésünkre bocsátott iratok és a hatósági közlések szerint az ügy több új fordulattal bővült.

A Bánfalvit kihallgató rendőrök egyike például azt üvöltötte a férfinak, hogy kitépi a beleit. Bánfalvi kérte, hogy ezt vegyék jegyzőkönyvbe, majd feljelentést tett. Ezt az ügyészség elutasította, arra hivatkozva, hogy a kényszervallatás lényege, hogy valakit valamilyen tartalmú vallomásra erőszakkal, fenyegetéssel rábírjon, ez pedig itt nem állapítható meg, olvasható a határozatukban.

Visszautasította az ügyészség azt a feljelentést is, amelyben Bánfalvi azt állította, hogy az egyik tárgyalás után a bíróság folyosóján Czerván azt mondta neki: "szétverem a mocskos pofád, te rohadék". A határozat nem kérdőjelezi meg, hogy mondott ilyet az államtitkár, hanem arra hivatkozik, hogy a zaklatásnál az elkövető célja, hogy félelmet keltsen, itt viszont a "fenyegető tartalmú, érzelmi indíttatású kijelentés önmagában nem támasztja alá" ezt a gyanút, mert "nem lehet következtetést levonni" a félelemkeltő szándékra. Bánfalvi szerint furcsa, hogy őt három telefonhívás után rendőrök viszik el, egy ilyen fenyegetéssel viszont nem foglalkozik az ügyészség. Az ügyészség megkeresésünkre annyit közölt, hogy az álláspontjukat a határozat indokolása részletesen tartalmazza. Ha a feljelentő a határozatban írtakkal nem ért egyet, joga van panasszal élni, írták.

Megkerestük Czerván Györgyöt is, aki először egyáltalán nem akarta kommentálni a Bánfalvi-ügyet, majd a neki tulajdonított állítólagos fenyegető mondatokról a minisztérium sajtóosztálya azt közölte, hogy az államtitkár senkit sem fenyegetett meg: "méltatlan az a feltételezés, hogy az államtitkár így nyilvánulna meg, ráadásul jelenleg egy alaptalan állítással szemben védekezésre készteti az államtitkárt és a tárcát. Alaptalan rágalmazásról van szó, melyre nem kívánunk reagálni."

Nem találják a bizonyítékot

A tárgyaláson eközben kiderült, hogy a bíróság nem találja az egyetlen bizonyítékot a büntetőügy másik részéhez. Bánfalvit ugyanis időközben meggyanúsították azzal is, hogy még májusban ő küldte az általa kifogásolt törvényt beterjesztő Lázár Jánosnak azt a levelet, amelyben a gyerekei megcsonkításával fenyegették meg a politikust. A két ügyet összevonták, Bánfalvit így hivatalosan terrorfenyegetés és más bűncselekmény miatt állították bíróság elé.

Bánfalvi minderről azt mondta, 2011 nyarán már volt egy futó rendőrségi ügye, amely egy civil ismerősével folyó vitája miatt indult. Abban a rendőrség bizonyítékként lefoglalta a számítógépét, készített róla egy megvizsgálandó biztonsági másolatot, majd visszaadta az eredeti merevlemezt. A Lázár elleni fenyegetésről szóló ügynek azért vált a szereplőjévé, mert a politikusnak szóló levelet a Bánfalvi lakhelye melletti településen, Tápióbicskén adták fel. A rendőröknek így gyanús lett a történet, és újra átnézték a már eleve náluk lévő biztonsági másolatot, immár a Lázár-ügyben is bizonyítékot keresve. A szakértői jelentés szerint egy törölt fájlban meg is találták a levél szövegét.

Bánfalvi viszont azt állítja, nincs köze a levélhez. Azt mondta, két gyermeke van, ezért gyerekek megcsonkításával biztosan nem fenyegetne, a gépéhez akkoriban többen is hozzáfértek - hogy kik, arról nem tett vallomást. Szerinte az írásszakértő is megállapította, hogy a kézi címzést nem ő, és nem is a felesége írta a borítékra, az elmeszakértő pedig normálisnak találta őt. A volt rendőr az Origónak azt mondta, a szakértői véleményt átnézve megdöbbenve látta, hogy nincs rajta, mi a biztonsági másolat sorozatszáma, hogy három számítógép négy merevlemezének közel másfél terrabájtnyi adatát tartalmazta. Azt is furcsállta, hogy a vélemény nem írta, milyen operációs rendszerek futnak a gépeken, melyik fájlrendszer melyik mappájában találták a levelet, és arról sem volt benne szó, hogy mikor keletkezhetett.

Bánfalvi ezért azt kérte, hogy a biztonsági másolatot tartalmazó merevlemezt megvizsgálhassa a védelem által felkért szakértő is. (Az eredeti merevlemez ekkorra már többszörösen megváltozott, hiszen tovább használták Bánfalviék, így nem lett volna értelme vizsgálni.) Ekkor derült ki, hogy ezt a biztonsági másolatot nem találják a hatóságok. "A bíróság jelenleg próbálja a másolatokat felkutatni", írta a Szegedi Törvényszék Bánfalvinak február 25-én egy levélben, amelyet az Origónak is elküldött a volt rendőr.

A Szegedi Törvényszék közölte, hogy azért nincs náluk a biztonsági másolat, mert azt egy másik ügyben foglalták le, és magát a lemezt nem csatolta az eljáró hatóság. "A bíróság ezen bizonyíték beszerzése iránt az ügyész indítványára intézkedett. A merevlemez meglétének vagy hiányának esetleges eljárásjogi kihatását a bíróság csak az ügydöntő határozatban fejti ki, így erről az eljárás jelen szakaszában felvilágosítás nem adható. Annak az értékelése pedig, hogy ezzel kapcsolatosan más hatóság az eljárás más szakaszában követett-e el hibát, szintén csak az eljárást befejező határozatban értékelhető."

Bánfalvi ügyének legközelebbi tárgyalása április 8-án lesz.