A saját autója gázolt halálra egy férfit Dunabogdányban

Vágólapra másolva!
A leparkolt gépkocsi gurulni kezdett, és maga alá gyűrte.
Vágólapra másolva!

Meghalt egy 52 éves férfi, miután az előzőleg leparkolt autója gurulni kezdett, és maga alá gyűrte őt Dunabogdányban, a Kiss utcában kedden reggel – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Beluzsárné Belicza Andrea azt mondta, a jármű eddig ismeretlen okból elindult hátrafelé, és elgázolta a mögötte tartózkodó férfit.

A szentendrei rendőrök a helyszínelés befejezéséig az érintett utcát lezárták, az arra közlekedők a környező utcákon át kerülhetnek. A baleset okának feltárására szakértői vizsgálat indult – tette hozzá a szóvivő.